Országos videokonferencia-rendszer épül ki a közigazgatási szervek számára

Ország

A kormányzati szervek számára országos videokonferencia-rendszer kiépítésére hárommilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) alkotta konzorcium, a rendszert várhatóan 2018 márciusára építik ki.

A NISZ hétfőn azt közölte az MTI-vel: megvalósítási szakaszba lépett az “Elektronikus megoldás az eltérő földrajzi helyszíneken történő közigazgatási ügyintézés munkaszervezésének és kommunikációjának fejlesztésére” elnevezésű, európai uniós finanszírozású projekt, amelynek célja egy országos videokonferencia-rendszer kiépítése a kormányzati szervek számára. A kiépülő rendszert a bíróságok is felhasználják majd a távmeghallgatásoknál.

A projektkonzorcium elkészíti a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, rugalmasan bővíthető videokommunikációs központot, valamint a rendszerhez tartozó végponti infrastruktúrát is. Az audiovizuális rendszer kiépítésének köszönhetően a kormányzati szervek munkatársainak és a közigazgatási ügyeiket intéző állampolgároknak kevesebbet kell majd utazniuk a különböző hivatali helyszínek között az ügyintézés során – tették hozzá.

A fejlesztés forrása hárommilliárd forint, amelyet az Európai Szociális Alap, valamint Magyarország költségvetése finanszíroz a Közigazgatás- és Közszolgáltatás-fejlesztési Operatív Program (KÖFOP), valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében.