Több mint 40 síita tüntetőt öltek meg a nigériai hatóságok két nap alatt

Világ

A vezetőjük szabadon engedését követelő síita vallási mozgalom 42 tagját ölték meg a hatóságok a nigériai fővárosban, Abujában tartott megmozdulásokon az utóbbi két napban – közölte szerdán a síita szervezet.

A Nigéria Iszlám Mozgalma (IMN) nevű, becslések szerint 3 millió követővel bíró síita vallási szervezet több száz tagja hétfőn és kedden is tüntetett azért, hogy szabadon engedjék a lassan három éve vádemelés nélkül fogva tartott vezetőjüket, Imbrahim Zakzakyt.

Hétfői rendezvényükre a katonaság, a keddire pedig a rendőrség nyitott tüzet éles lőszerrel.
A legfrissebb jelentések szerint szombat óta, amikor is az abujai tüntetéssorozat kezdődött, 48 embert öltek meg a hatóságok. Hatan szombaton vesztették életüket egy összecsapásban, a kormány ennyi halottat is ismert el.
Hírügynökségi beszámolók szerint a tüntetők fegyvertelenek voltak, a megmozdulások pedig békésen indultak.

A rendőrség eközben közölte, hogy szombat óta mintegy 400 síita tüntetőt tartóztattak le. Bala Ciroma abujai rendőrfőnök közlése szerint a letartóztatottakat bíróság elé állították szerdán, ahol valószínűleg veszélyes fegyver birtoklása és erőszakra történő felbujtás címén vádat is emeltek ellenük.

Zakzaky hívei több megmozdulást is szerveztek az utóbbi hónapokban a nigériai fővárosban, ahol – hírügynökségek szerint – rendre össze is csaptak a hatóságokkal. Áprilisban 115 tüntetőt tartóztattak le egy ugyancsak Abujában tartott megmozdulásukon.

Az IMN vezetőjét 2015 decemberében fogták el szervezetének az észak-nigériai Zaria városban vérbe fojtott tüntetései során. Jogvédő szervezetek szerint a nigériai erők több mint 300 síitát öltek meg ezeken a megmozdulásokon, holttesteiket pedig tömegsírokba vetették.

Az IMN vezetőjének célja egy síita iszlám állam létrehozása Nigériában, ahol az iszlám vallásúak többsége a szunnita irányzatot követi.
A nigériai síiták szerint hazájukban vallásüldözés áldozatai.