Donald Trump kampányszámlájára egyetlen nap alatt csaknem 25 millió dollár érkezett

Világ

Donald Trump amerikai elnök újraválasztási kampányának számlájára a kedd este Floridában tartott választási nagygyűlés óta szerda estig 24,8 millió dollár érkezett – jelentette be szerdán Ronna McDaniel, a Republikánus Párt elnöke Twitteren.

“Az elnök iránti elragadtatás az országban páratlan, olyasvalami, amit még soha nem láttunk” – írta mikroblog-bejegyzésében a Republikánus Országos Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) elnöke a rekordösszegű felajánlásról beszámolva.

Tim Murtaugh, Trump 2020-as kampányának kommunikációs igazgatója szintén Twitteren fejezte ki elégedettségét. “24,8 millió dollár. Számoljunk csak kicsit: ez több, mint óránként egymillió dollár, egy álló napon keresztül. Az Orlandóban tartott felvillanyozó nagygyűlés után ez is mutatja a Trump iránti lelkesedést” – fogalmazott Murtaugh.

Az elnök stábja a kampány első napjára “csak” hétmillió dollárnyi adomány összegyűjtését tűzte ki célul. Joe Biden volt alelnök, a demokraták egyik elnökjelölt-aspiránsa a kampánya megindítása utáni első napon 6,3 millió dollár felajánlást könyvelhetett el, és már ezzel az újságok címoldalára került. A demokraták két másik elnökjelölt-jelöltje, a texasi Beto O’Rourke 6,1 millió, Bernie Sanders vermonti szenátor pedig 5,9 millió dollárt gyűjtött kampánya megindításának első napján.