Szeged, forint, pénz, illusztráció, gazdaság, infláció

KSH: novemberben a bruttó átlagkereset 756 400 forint volt, ami 8,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

2025 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 756 400, a nettó átlagkereset 525 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,9, a nettó átlagkereset 10,2, a reálkereset pedig 6,2 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte az anyakedvezmények igénybevételét – ismertette szombati közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), egyben felhívta a figyelmet arra, hogy nem érdemes halogatni az adóelőleg-nyilatkozatot, hiszen az űrlapok pár perc alatt kitölthetők.

Szeged, BYD autó, BYD, gyártás, autógyártás, elektromos autó, Dóm tér

Egy felmérés szerint az autóvásárlók 51,5 százaléka még nem választana elektromos autót

Az autóvásárlást tervezők 51,5 százaléka nem venne elektromos autót, 12,2 százalékuk megfontolná elektromos jármű vásárlását, a válaszadók fennmaradó része pedig bizonytalan a kérdésben – közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató 35 országot érintő felmérése alapján csütörtökön az MTI-vel.

“A SEO lényege a releváns tartalom, nem a trükközés” – Kovács Dávid az AI-ra való optimalizálásról

Az elmúlt években a SEO drámaian átalakult. Ami régen működött, kulcsszóhalmozás, linkfarmok használata, rejtett kulcsszó alapú szövegek, ma már nemcsak hatástalan, hanem hátrányt is jelent.

Szeged, eladó, lakás, ingatlan, belváros

A KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint a korábbinál kevésbé drágultak az albérletek júliusban

A KSH-ingatlan.com lakbérindex júliusi adatai szerint a felsőoktatási ponthatárok kihirdetéséhez köthető főszezonhoz képest mérsékelt drágulás történt a bérleti piacon, országosan 1,4, Budapesten pedig 1,3 százalékos volt a havi áremelkedés, ami visszafogottabb a korábbi júliusokra jellemző 1,8-1,9 százalékos növekedésnél – közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.

Profession.hu: nem feltétlenül a magas felvételi pontszámot igénylő egyetemi szakok vezetnek a legjobban fizetett pozíciókba

Idén kiemelkedően magas pontszámokkal lehetett bejutni a legnépszerűbb egyetemi szakokra: a gazdálkodás, jog, pénzügy és a pszichológia vonzotta leginkább a diákokat. A meghirdetett állásokat és a felkínált fizetéseket tekintve viszont a mérnökök vannak a legjobb helyzetben a frissdiplomások között – közölte saját adatai alapján a Profession.hu az MTI-vel.

Tojás- és étkezésiburgonya-árstop

KSH: júniusban a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,0, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

2025. júniusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,0 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).