Bicikliút épül Villány és Villánykövesd között
Több mint 260 millió forintos fejlesztési forrásból épül kerékpárút Villány és Villánykövesd között a következő hónapokban – tájékoztatta a Baranya megyei önkormányzat az MTI-t.
Több mint 260 millió forintos fejlesztési forrásból épül kerékpárút Villány és Villánykövesd között a következő hónapokban – tájékoztatta a Baranya megyei önkormányzat az MTI-t.
A pécsi tankerület kérése az iskolákhoz az volt, hogy maximalizálják a szellőztetést és napi kétszer ellenőrizzék a termek hőmérsékletét –írja a 24.hu RTL vasárnap beszámolója alapján.
Hagyománnyá vált a Pécsi Tudományegyetemen, hogy a fogorvostan hallgatók évről-évre egy több napos szakmai programot szerveznek azzal a céllal, hogy a kar hallgatói és dolgozói részt vehessenek egy szakmai-közösségi eseményen.
A pécsi önkormányzat tulajdonában álló, hulladékgazdálkodással foglalkozó Biokom NKft. 91 dolgozója előzetes bejelentés nélkül megtagadta a munkát csütörtök hajnalban – közölte a baranyai megyeszékhely polgármestere, aki szerint jogszerűtlen volt a megmozdulás, a dolgozók követelése pedig “a valóságtól elrugaszkodott”, ezzel együtt tárgyalna velük a városvezetés.
A hőmérsékleti adatok alapján megkezdték a távfűtéses épületek felfűtését pénteken Miskolcon is. A megyei jogú városok közül Tatabányán szerdán, Szombathelyen csütörtökön indult el a szolgáltatás. Salgótarjánban külön kérésre már a lakossági fogyasztók túlnyomó többségénél bekapcsolták a távfűtést, ezt a hivatalos fűtési szezon kezdete előtt egy hónappal, szeptember 15-étől lehet igényelni.
Szívsebészeti nagyműtéten frissen átesett és előrehaladott szívelégtelenségben szenvedő betegek kezeléséhez is használható eszközökkel gazdagodik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) klinikai központja – tájékoztatta a baranyai felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-t.
A költségvetésnek több mint négymilliárd forint kárt okozó, közösségi áfacsalásra szakosodott, mobiltelefonokkal kereskedő bűnszervezetet számolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy többnapos nemzetközi akció keretében – tájékoztatta a szervezet dél-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
Átadták a szigetvári honvédelmi sportközpontot, ahova – egyebek mellett – a vívás, a sportlövészet, a küzdősportok és a technikai sportok iránt érdeklődőket várják.
A 4S Street, a PASO, a Magna Cum Laude, Delhusa Gjon és a Funky Beatz ad koncertet, de gyerekprogramok is várják az érdeklődőket az idén a Bor és dal ünnepével, valamint a tanulóváros fesztivállal kiegészülő, szeptember 21. és 25. között zajló Pécsi Napokon.
Több mint kétszázmillió forintos beruházással – túlnyomórészt európai uniós forrásokból – indul meg egy hatcsoportos óvoda korszerűsítése Pécs belvárosában – tájékoztatta a városi önkormányzat az MTI-t.