Kovács Anita Kínában

Hegyes Péter hatvan év után munkahelyét feladva követi feleségét Kínába

A szegedi Kovács Anita szeptember végén visszamegy Kínába, és megkezdi harmadik évét egy tízmilliós nagyvárosban, az amerikai Kean Univer­sity kihelyezett tagozatán. Olyan vegyész- és biológus diákokat oktat az egyetemen, akik 6 millió forintnyi jüant fizetnek fél évre, ami inkább 4 hónap. Ezúttal viszi férjét, Hegyes Pétert is, aki érettségije után, 1962-ben lépett be első munkahelyére, […]

Agyonverhette az erkölcsrendészet azt a kurd nőt, aki nem viselt fejkendőt

Mahsza Amini családjával kedden az iráni fővárosba látogatott, amikor őrizetbe vette az iszlám köztársaság szigorú öltözködési szabályainak betartatásáért felelős rendőri egység. Amini állítólag megszegte a fejkendő nyilvános viselését előíró, 1979 óta érvényben lévő törvényt, ezért egy erkölcsrendészeti egység intézkedés alá vonta és bevitte az őrsre. Nem élte túl az átnevelést. A hatóságok szerint szívrohamot kapott […]

A búcsúzó tömeg által megközelíthető útvonalon szállítják a királynő koporsóját Windsorba

Lakott területeken áthaladó, az autópályákat elkerülő útvonalon szállítják hétfőn Londonból végső nyughelyére, Windsorba a múlt héten elhunyt II. Erzsébet királynő koporsóját, így a kijelölt út mentén több tízezren fel tudnak sorakozni – közölte péntek este a Buckingham-palota.

A Szaturnusz gravitációja miatt szétszakított hold maradványai alkothatják a bolygó gyűrűit

A Szaturnusz híres gyűrűi egy hold maradványai lehetnek, amelyet a bolygó gravitációja szakított darabokra – írta egy a Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozva a The Guardian brit napilap.