Két hete kezdődtek el a Made in Hungária próbái a Csokonai Színházban. A musical fiatalokról szól, a zene iránti rajongásról, a szerelemről, a barátságról, az árulásról, a 60-as évek kortörténetének egy szeletéről. 1956-ban Amerikába disszidál, majd három év elteltével mégis hazatér egy angyalföldi család. A kor szellemiségének határait ez a csiki-csuki önmagában is feszegeti, az őket figyelő éber szemeket ráadásul erősen marja az újhazában tinédzserré cseperedő fiút is megfertőző, amerikai rock & roll.
Az utóbbi évek legsikeresebb magyar musicalje, A Made in Hungária a magyar rockzene emblematikus alakja, Fenyő Miklós életét dolgozza fel. Remek figurák, látványos koreográfiák, emlékezetes Hungária slágerek- többek között a Csókkirály, a Multimilliomos dzsesszdobos, a Csók a családnak, az Amerika hangja és a Csavard fel a szőnyeget- teszik majd igazán emlékezetessé és szórakoztatóvá a színházi estét. Az amerikai szabadságeszményt hazai környezettel ötvöző musicalt Mészáros Tibor viszi színre. A koreográfus Katona Gábor.
Mészáros Tibor szerint „a musical zenei anyagával nagyon széles réteg szólítható meg. A zenéjét, a korszakot megélt korosztály ismeri, táncoltunk rá az iskolabulikban, most hallom, hogy az Ady Gimiből is ez szól. Sokat bízunk majd a nézőre is, hogy engedje jönni a saját képeit, érzéseit. Van egy állandó díszlet, és ebbe kerülnek be olyan elemek, mint például egy pilleszék, vagy egy diavetítő. A kotyogós kávéfőző felidéz egy illatot az orrunkba a nagymamától, megvan a fémes szín, ehhez nem kell még felpakolni ezer-meg ezer dolgot a színpadra. A retró főleg emlékeket hív elő. Reméljük, tudunk élni azzal lehetőséggel, amire predesztinált a Made in Hungária, hogy egy sikerszériás előadás legyen.”
-Nagyon dinamikus, lendületes zene ez. Adott a rock and roll, annak magyarországi királya, Fenyő Miklós és a Hungária zenekar hatalmas népszerűsége. Ezt nem lehet kikerülni, egyszerűen meg kell fürdeni a rock and rollban-fogalmazott Katona Gábor. -Pártoltam Tibi ötletét, hogy a színészeken kívül a színpadon lévő tizenhat fiatal táncos ne pusztán mint tánckar jelenjen meg. Ismerjük ezt: ha megszólal a zene, felkerülnek a színpadra, semmit nem tud a sorsukról a néző, megcsinálnak egy kompakt koreográfiát, majd jobbra kivágtatnak. Az előadás részévé kell válniuk, hogy frissítsék, fiatalítsák, mozgalmassá tegyék az egyébként néha csak két-három szereplőre írt felvezető-jelenetet. A Hajdú Táncegyüttesnek régóta van kapcsolata a színházzal, saját repertoárjuk építésében maguk is kitekintenek a színház felé. Tőlük jönnek táncosok, illetve kiválasztottunk a Kenguru Táncsport Egyesületből három fiatal párt, ők akrobatikus rock and rollt tanulnak, és szinte-szinte lélegzetelállító dolgokat tudnak.
A Made in Hungária premierje december 18-án lesz a Csokonai Színház Nagyszínpadán.
Szereposztás:
Miki – egy srác, aki megjárta Amerikát
Pásztor Ádám m. v.
Jerry Lee Lewis
Szalma Tamás Jászai-díjas m. v.
Vera – nem csak egy csaj a sok közül
Hasenfratz-Szegvári Júlia e. h.
Röné – a csókkirály, gitáron
Kiss Gergely Máté
Marina – a csaja
Mészáros Ibolya e. h.
Rudi – cukrász, dobon
Papp István
Csipu – szaxibűvölő
Dargó Gergely
Tripolisz – a bivaly basszusos
Janka Barnabás
Kis Nyírő – önkéntes technikus
Sárközi-Nagy Ilona
Bigali – Az Elvtárs, polifunkcionárius
Dánielfy Zsolt
Anya – mármint Mikié
Ujvárosi Andrea
Apa – mármint Mikié
Garay Nagy Tamás
Sampon – minden lében kanál, mondhatni köcsög
Pál Hunor
Hella – NDK-s cserediáklány, a javából
Szakács Hajnalka
Gretchen – szintén NDK-s
Gyurkovics Zsófia e. h.
Turbina – rendőr, kötelessége teljes tudatában
Böjte Sándor
Bemondónő – kultúreseményeken (felvételről)
Vajland Judit
A SZTÁR – filmszínházi (felvételről)
Mercs János
Szomszédok, munkások, vendégek, bulizók
a Hajdú Táncegyüttes táncosai,
a Kenguru Táncsport Egyesület táncosai,
Léka Dóra és Steuer Tibor