Űrtábor kezdődött Debrecenben

Egyetem Helyi hírek

Több mint harminc fiatal vesz részt Debrecenben, a Magyar Asztronautikai Társaság által szervezett űrtáborban.

Debrecenbe látogat az űrtábor kedvéért az ENSZ Világűrbizottság Tudományos és Technikai Albizottságának nemrég leköszönt elnöke, az NFM Magyar Űrkutatási Iroda vezetője, az ENSZ támogatásával működő nemzetközi Space Generation Advisory Council hazai képviselője, valamint a hazai Mars-kutatás egyik elismert szakembere – tájékoztatott az eseményről a dehir.hu.

A tábor során előadást tart a Nők a Tudományban Kiválósági Díj idei kitüntetettje is. A diákok a hét során izgalmas csapatfeladatot oldanak meg: képzeletbeli űrbányászattal foglalkozó cégeket képviselve mérik össze tudásukat és kreativitásukat a táborozók. Közben előadásokat hallgatnak, bemutatókon, kerekasztal-beszélgetéseken vesznek részt, neves hazai űrszakemberekkel ismerkedhetnek meg kötetlen körülmények között. Fagyit főznek az MTA ATOMKI-ban, ellátogatnak az Agora Tudományos Élményközpontba, űrfelvételeket tanulmányoznak a Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszékén. A szabadidős programból nem maradhat ki a környék megismerése: debreceni városnézés, strandolás, csillagnézés, hortobányi túra, erdélyi kirándulás.