Ismét egyetemi hallgatók képzőművészeti alkotásait bocsátják árverésre Pécsen

Egyetem

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) művészeti kara feltörekvő és fiatal hallgatóinak képzőművészeti alkotásaiból rendeznek árverést december 8-án a baranyai vármegyeszékhelyen – közölte a felsőoktatási intézmény csütörtökön az MTI-vel.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Az idén második alkalommal, a Kodály Központban zajló, kiállítással egybekötött árverés kínálatában festmények, grafikák, szobrok, kisplasztikák, designtárgyak és ékszerek egyaránt szerepelnek. A 45 alkotás aukcióra bocsátásával a szervezők célja, hogy “teret biztosítsanak az alkotások és a művészeti szellemi termékek kibontakozásához”, valamint ösztönözzék és bátorítsák az ifjú művészeket.

A kalapács alá kerülő művek, amelyeket több száz alkotásból válogatott egy háromfős szakmai kuratórium, 37 különböző művésztől származnak, akik közül kilencen már végzett, diplomás művészként dolgoznak.

A tavalyi rendezvényhez képest újdonság, hogy már nemcsak magánszemélyek, hanem cégek képviselői is bekapcsolódhatnak a licitálásba.

Az aukciós tételek listája, paraméterei és az árverési feltételek a https://pte.hu/sites/pte.hu/files/katalogus.pdf oldalon érhetők el.

(MTI)