Ördögkatlan 2024

Palkonya, színház és a Szerencse

Kultúra

Egy családi utazás nagy meglepetésekkel szolgálhat. Tomas, az üzletember egy síparadicsomba viszi szeretteit a téli vakációra. Váratlanul azonban lezúdul egy lavina. 

Hirdessen nálunk! Megéri!

Nem, nem B-kategóriás akció film, ez még mindig az Ördögkatlan, helyszín pedig Palkonya, Mokos Pincészet, ahová fesztiválmentes időkben is érdemes betérni, szimplán egy-egy palack kedvéért. De hova nem itt?! A Villányi borvidéken vagyunk, ennek az  egyutcás sváb falunak mind a látnivalói, mind bor, és gasztró kínálat indokolttá teszik, hogy felkeressük és ne csak ilyenkor, hanem egész évben. Visszatérve az előadásra, a Katona József Színház és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében létre jött produkció számomra tökéletes választás volt, Ruben Östlund fekete komédiája éppen csak annyira kólintott fejbe, amely még lehetővé tette a nap további felhőtlen élvezetét. Éppen ezért nem ültem, álltam, foglaltam pléddel a helyem, pl. az Árvácskára várakozva. Utolsó élményem, ezzel kapcsolatosan a Kulka János hallgatásával fémjelzett bemutató volt,  azt követően napokba telt míg sikerült visszatérnem viszonylag derűs önmagamhoz. Valóban célt ért a darab, de most nem kívántam ezt, az emberkísérletet megismételni. Visszatérve a Lavina című előadásra, egyébként – többek között- azt a kérdést feszegette, hogy mit lehet azzal a ténnyel kezdeni, ha egy családfő, egy FÉRFI,  a hirtelen rázúdul veszélyből, amelyet halálosnak gondol, magát és telefonját menti, hátrahagyva gyermekeit.  Lehet -e ezután ugyanúgy élni a családban, mint azelőtt?

Ismét egy kis  kedves, Katlanos sajátosság

Mivel említettem ezt az előadás előtti álldogálást, üldögélést, ezért essen szó arról, hogy lehet leginkább jegyhez jutni, bejutni egy-egy színházi eseményre. Az Ördögkatlanon, mint az a fentiekből is kiderült, számos színházi előadás van. Ezekre azonban, egyszerűen helyhiány miatt, a szervezők  minden akarása ellenére sem fér be valamennyi lelkes érdeklődő. Ezért a következő, teljességgel az esélyenlőségen nyugvó  szisztémát dolgozták ki a szervezők: Kétféleképpen lehet sorszámhoz jutni.

Személyesen

A sorszámosztó helyeken minden reggel 10 órakor osztják aznapi előadások sorszámait. Ezek a sorok igen hamar méretesre növekszenek, nem ritka az, aki már hét-nyolc körül várakozik egy-egy jegyért. Mindez egyrészt tükrözi a darabok minőségét, másrészt azt, hogy ekkora mennyiségű, színvonalú produkciókhoz fogyasztóként hozzájutni, nem a főváros lokációjában élve , közel sem egyszerű. Én még ezt a jegyszerzési módot egyébként nem próbáltam, gyakorlott katlanozó barátaim a következőt javasolták:

Sorsolás

Ha valakinek nincs kedve korán kelni, sorban állni, mint utaltam rá, úgy, hogy nem is biztos, hogy végül jut neki sorszám, az a sorsra bízza magát, amelynek eszköze egy applikáció, a Sorszámgép . Abban lehet összeállítani egy kívánságlistát, amiből válogatva a gép sorsolja ki a szabad helyeket. Az applikációban a kívánságlistán látszik, ha valamelyik kívánság teljesül. Olyankor nyugodtan napközben bármikor oda lehet sétálni minden sorszámosztó helyhez, és a telefonon megjelenő kód segítségével elkérni a nyereményeket. Az át nem vett nyeremények másfél órával az előadás kezdete előtt, de legkésőbb este hatkor felszabadulnak – utána visszakerülnek a közösbe, a sorszámosztó helyekről bárki elkérheti őket.  A Sorszámgép képes arra is, hogy egész nap valós időben mutassa, hogy éppen melyik előadásra hány szabad hely van még, ezenkívül, sok minden más mellett rövid értesítéseket is kapunk ezen, amely akár szélsőséges időjárási eseményről is tájékoztat. Egyébként mikor éppen ezt írom, nézek a telefonomra és örömmel konstatálom, hogy két jegyet nyertem az esti Hajdú Szabi darabra..

Álldogálás, üldögélés

Mivel nem minden férőhelyez töltenek fel így nézőkkel ,ezért lehetőség van kiülni, kiállni a bejutást, ott a helyszínen. Gyakorlott katlanonosok már remekül feltudják mérni, hogy mikor, milyen felszereléssel célszerű várakozni az adott színházi program elött, Víz, pléd amelyre ráülhetünk célszerű,  hogy legyen, ráadásul ez utóbbi foglalja a helyünket, míg esetleg elugrunk ennivalóért, mosdóba ilyenek. Nyugodjunk meg ez az a közeg, ahol a plédet, mint a mi megtestesülésünket fogadják el. Át nem lépik, el nem mozdítják.

– Sz .B. –

Kezdőkép: Ördögkatlan