Elfogtak tíz dílert, akik Pécs és Siklós környékén terítették a drogot

Rendőrség

Elfogtak tíz dílert, akik Pécs és Siklós környékén terítették a drogot – közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint még január végén csaptak le a nyomozók a Mecsek kommandó segítségével Kozármislenyben egy 44 éves férfira, annak 25 éves élettársára, valamint a férfi 28 éves fiára, akik éppen egy földút melletti villanyoszlop tövében rejtették el a későbbi értékesítésre szánt kristályos anyagot.

A bizonyítékok alapján az idősebb férfi 2025 szeptemberétől jelentős mennyiségben kereskedett droggal, amit részben maga, részben élettársa értékesített a társaiknak.

Elfogásukat követően kihallgatták, őrizetbe vették őket, majd kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt – írták.

Később kiderült, hogy a 25 éves nő az anyjának, valamint annak férjének adta tovább a kristályt, de képbe került még két, a családhoz köthető férfi, valamint további három díler, akik mindannyian a 44 éves férfitől beszerzett kristállyal kereskedtek.

A napokban őket is elfogták, kihallgatásukat, majd őrizetbe vételüket követően velük szemben is kezdeményezték a letartóztatást – tették hozzá.

Mind a tíz – a Pécs és Alsószentmárton között szervezetten tevékenykedő – díler ellen kábítószer-kereskedelem miatt nyomoz a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság – áll a közleményben.

(MTI)