A Pécsi Járási Ügyészség kényszerítés hatósági eljárásban bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki – a vád szerint – a letartóztatását követően a büntetés-végrehajtási intézetből fenyegette az egyik tanút, valamint egy saját ismerősét.
A vád szerint a többszörösen büntetett előéletű férfi kábítószer-kereskedelem miatt volt letartóztatva. A nyomozás során egy tanú terhelő vallomást tett a vádlottra. A férfi erről tudomást szerezett, így 2025. decemberében egy illegálisan birtokolt mobiltelefonról két alkalommal felhívta a tanút és felszólította arra, hogy változtassa meg a rá tett terhelő vallomását, ellenkező esetben azzal fenyegette, hogy megtalálja és „megveri”, illetve „megszurkálja” őt. A tanú megijedt a fenyegetéstől és látszólag beleegyezett a vádlott utasításába, de a vallomását végül nem változtatta meg.
A vádlott egy másik jogellenesen birtokolt mobiltelefonról a börtönből felhívta egy ismerősét is, aki baráti viszonyban volt a vádlott által korábban megfenyegetett tanúval. A vádlott ezt az ismerősét először normális hangnemben, majd egyre agresszívabban arról próbálta meggyőzni, hogy bírja rá közös ismerősüket, hogy változtassa meg a terhelő vallomását. A beszélgetés során a vádlott az ismerősét több alkalommal megfenyegette, hogy amennyiben nem tesz eleget az utasításának, úgy „szétveri” és „megöli” őt.
A sértett látszólag beleegyezett a vádlott utasításába, de végül nem kísérelte meg ismerősét rábírni arra, hogy változtassa meg a tanúvallomását.
A férfi cselekménye – többek között – kényszerítés hatósági eljárásban bűntette kísérletének minősül. A fenti bűncselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.
Az ügyészség fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta a többszörös visszaeső vádlottal szemben.
(ugyeszseg.hu)