Mercure Hotel Debrecen

A szálláshelyeken először a szilveszter telítődik, majd a karácsony

Már dübörögnek a szilveszteri foglalások, és a karácsonyi napokra is megindult a kereslet. A trend ugyanaz, mint a korábbi években, vagyis elsőként a szilveszter telítődik, majd a karácsony, utána pedig a két ünnep közötti napok – közölte aktuális foglalási adatai alapján csütörtökön a  Szallas.hu az MTI-vel.

Sungeel akkumulátor-feldolgozó

KSH: az ipari termelői árak 2023 októberében az egy évvel korábbihoz képest 6,6 százalék, az előző hónaphoz viszonyítva 0,6 százalékkal mérséklődtek

2023 októberében az ipari termelői árak átlagosan 6,6 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbiaknál. A belföldi értékesítés árai 0,4 százalékkal emelkedtek, az exportértékesítéséi 9,9 százalékkal csökkentek – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Pénteken zárul az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány

Néhány napja maradt 850 ezer gépjármű, köztük csaknem 450 ezer személygépkocsi üzembentartójának arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb); a felmondásoknak péntek éjfélig el is kell jutniuk a biztosítókhoz – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) hétfői közleményében.

forint, pénz, fizetés, infláció, gazdaság

GFM: hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást

A Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai (kivéve Magyar Szakszervezeti Szövetség), valamint a kormány a múlt heti megállapodásnak megfelelően a mai napon hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást – tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium az MTI-t hétfőn.

forint, pénz, fizetés, infláció, gazdaság

Nagy Márton: 2023 decemberétől 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. A felek több pontban megegyezésre jutottak, köztük abban, hogy a legkisebb keresetek már 2023 decemberében emelkedhetnek: a minimálbér 15 százalékkal, 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 000 forintra növekedhet – jelentette be Nagy Márton, […]

KSH: az egy évvel korábbihoz viszonyítva 6,0, az előző hónaphoz képest 1,8 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene

Szeptemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.

MTÜ: több mint egymillió vendégéjszakát regisztráltak az őszi szünet alatt a szálláshelyeken

Az őszi szünetben csaknem félmillió vendég indult útnak Magyarországon. A látogatók nagyobb része külföldről érkezett, míg a vendégek 45 százalékát a belföldi vendégek adták – tájékoztatott pénteki közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Szeged, olcsó, diszkont, kisbolt, bolt, vásárlás, infláció, nyugdíjas

Októberben egy számjegyűre mérséklődött az infláció hazánkban

A fogyasztói árak októberben átlagosan 9,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, szeptemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek, ezen belül a járműüzemanyagok 3,8, az élelmiszerek 0,1 százalékkal lettek olcsóbbak – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).