Rekord számú résztvevő teker a Virágkarneválon

Helyi hírek

A felvonuláshoz ezúttal is ingyen csatlakozhat bárki, aki vállalja, hogy virágokkal díszített kerékpárral végigtekeri a karneváli útvonalat. Gyülekező augusztus 20-án, reggel 6:30 és 7 óra között a Miklós utcán.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Idén hatodik alkalommal nyitja augusztus 20.-án virágdíszes kerékpáros felvonulás a Debreceni Virágkarnevált.A 2009-ben indított hagyomány, melynek gyökerei az 1900-as évek elejére nyúlnak vissza, mára a virágkarnevál egyik legüdébb, legnépszerűbb kísérőrendezvényévé nőtte ki magát, melyen évről évre egyre többen vesznek részt, bizonyítva ezzel, hogy a debreceniek nem csak szeretik, de ki is veszik részüket a karneváli forgatagból.

A karneváli kerékpáros felvonulásra minden korábbinál több, összesen 23 intézmény közel 700 résztvevővel regisztrált előre, így az egyéni kerékpárosokkal együtt az összlétszám várhatóan rekordot dönt idén. A csapatok mellett természetesen láthatunk majd a menetben látványos veterán kerékpárokat, és több száz egyéni résztvevőt gyönyörűen feldíszített kerékpárokkal, akik ezúton is szeretnék felhívni a figyelmet a kerékpározás előnyeire. A felvonuláshoz ezúttal is ingyen csatlakozhat bárki, aki vállalja, hogy virágokkal díszített kerékpárral végigtekeri a karneváli útvonalat.

Gyülekező augusztus 20-án, reggel 6:30 és 7 óra között a Miklós utcán.Idén is lesz A karneváli kerékpáros felvonuláson nem csak részt venni lesz érdemes, de fotón megörökíteni is, hiszen idén is meghírdetik a versenyt a „Legvirágosabb Bringa” címért. A fotózásra a felvonulás után a Pallagi úti füves területen biztosítanak lehetőséget.Az itt készült fotókat augusztus 21-től az Irány Debrecen Facebook oldalon teszik közzé, ahol augusztus 29-ig lehet szavazni a legszebb kerékpárokra. A legtöbb lájkot kapott fotók gazdái között különböző nyereményeket sorsolnak majd ki.

bestfm.hu