Legyen a rend, a befogadás ünnepe 2014 karácsonya – ajánlotta a híveknek Bölcskei Gusztáv református püspök csütörtökön a debreceni Református Nagytemplomban tartott ünnepi istentiszteleten.
Igehirdetésében a püspök János apostol evangéliumából idézett, amelynek kapcsán leszögezte: az ünnep, a karácsony arra jó, hogy rend legyen nemcsak a megterített asztalnál, hanem a lelkünkben is. A püspök beszédében megkülönböztette a létező istentelen és az isteni rendet. Hangsúlyozta, hogy a betlehemi gyermek nem fér bele az istentelen rendbe, amelyben “helye van a hadseregnek, az uralomnak, az erőnek, az erőszaknak, a gyilkosságnak, a pedofíliának, a menekvésre kényszerítésnek” – hangoztatta a püspök.
“A karácsony nem mindig szép, könnyű, sima ünnep. Nagy erőfeszítésbe kerülő ünnep, amikor hatalmas erő kell ahhoz, hogy az befogadó legyen” – hangoztatta, hozzátéve, ahhoz, hogy békesség legyen, nem elég a nagypolitikára várni, abban mindenkinek megvan a maga szerepe.
Bölcskei Gusztáv kijelentette: az országba évente 300 olyan gyermek érkezik, akik közül 200 eltűnik, nem tudni hová, emberkereskedők, pedofilok áldozatai lesznek. “Karácsonykor viszont el kell döntenünk, a befogadók vagy az elutasítók oldalára akarunk-e állni” – mondta a debreceni híveknek és a világnak szóló üzenetében a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, a Tiszántúli Egyházkerület püspöke.
Az istentisztelet a hagyományos úrvacsora-osztással ért véget.