Több mint száz kiállító és szakmai előadás az idei pécsi Pollack Expón

Helyi hírek

Több mint száz szakmai kiállítóval és mintegy 120 előadással várják az érdeklődőket a Pécsi Tudományegyetem (PTE) mérnöki karának legkiemelkedőbb szakmai rendezvényére, a 18. Pollack Expóra április 3-án és 4-én a baranyai vármegyeszékhelyen – közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.

A közleményben emlékeztettek: az ipari szereplők és a mérnöktársadalom tagjai számára szervezett rendezvényt csaknem húsz éve azzal a céllal indították útjára, hogy megismertessék a hallgatókkal a legfrissebb kutatásokat és a legújabb technológiákat.

A szervező PTE Műszaki és Informatikai Kar (MIK) idei – a régióban legnagyobbnak számító – műszaki börzéjén több mint száz kiállító, köztük a Siemens Zrt. és a MÁV Zrt. mutatkozik be.

A hagyományos – építész, építőmérnöki, informatikai gépész, környezetmérnöki és villamospari – képzési területek mentén a kiállítók mellett szakmai előadások is lesznek, ezekből most is mintegy százhúszat hallgathatnak meg az érdeklődők, többet angol nyelven.

Újdonság, hogy több mint másfél évtized után idén az eredeti helyszínen, a pécsi Boszorkány úti alma materben rendezik meg a szakkiállítást.

A kiállítók körében minden évben átadják a Pollack Expo díjat, amellyel a PTE MIK a cégek hosszú távú és hatékony együttműködését kívánja értékelni.

Mivel a kiállítás az építőipar valamennyi szakterületét felöleli, az ingyenesen látogatható rendezvény lehetőséget biztosít az építkezni szándékozó érdeklődők számára is – írták a közleményben.

A várható nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők különjáratokat biztosítanak a látogatók számára. A járatok indulási idejéről, útvonaláról és az egyéb információkról a www.pollackexpo.hu oldalon lehet tájékozódni.

(MTI)

Kezdőkép: illusztráció.