Bíróság, kalapács

Baranyában vádat emeltek egy házaspár ellen, aki bezárta és súlyosan elhanyagolta örökbefogadott fiát

Helyi hírek

A Komlói Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy házaspár ellen, akik örökbefogadott gyermeküket bezárták, ellátásáról nem megfelelően gondoskodtak.

A vádirat szerint a finn házaspár 2022-ben költözött egy Baranya vármegyei faluba 14 éves vér szerinti, és 12 éves örökbefogadott gyermekükkel. A vádlottak a vér szerinti fiúkat bejelentették lakóhelyükre, iskolába járatták, szükség esetén orvoshoz vitték. A kisebb fiút – a sértettet – azonban nem iratták be iskolába, nem jelentették be az új lakcímre, orvosi ellátásáról nem gondoskodtak.

A sértettnek nem engedték meg, hogy elhagyja a házat, időnként az udvarra mehetett ki, illetve a pincébe mehetett le, ha segítenie kellett. A kisfiú többször próbált megszökni a házból, a tiltás ellenére kiment a kertbe, ott elrejtőzött. A vádlottak ezután a házban a közlekedőből egy deszka ajtóval leválasztott helyiséget alakítottak ki a gyermek számára, amit kívülről egy nehéz futópaddal zártak le. A kisfiút rendszeresen ebbe a berendezés és világítás nélküli helyiségbe zárták be, ott egy földre terített lepedőn kellett aludnia, amihez párnát és takarót kapott. Nem étkezhetett együtt a családdal, egyoldalúan táplálták, általában zabpelyhet, időnként melegszendvicset kapott enni. Hetente öltözhetett át, a fürdőszobát, mellékhelyiséget nem használhatta, hetente egyszer az udvaron slaggal mosdatták meg.

A kisfiú 2024. július 7-én éjszaka kiszökött a házból, és egy közeli lakatlan házban bújt el. Őt többen keresni kezdték és másnap este találták meg, majd kórházba szállították.

A gyermek ápolatlan, koszos volt, hajában élősködők voltak. Az elégtelen, egyoldalú táplálkozás miatt vérszegénység alakult ki nála. Fejlődése korához képest elmaradott volt, súlyosan veszélyeztetett állapotba került.

A vádlottak cselekménye személyi szabadság megsértése bűntettének súlyosabban minősülő esetének és kiskorú veszélyeztetése bűntettének megállapítására alkalmas.

A vádlottak letartóztatásban vannak, büntetőjogi felelősségükről a Komlói Járásbíróság fog dönteni.

(ugyeszseg.hu)