Lezárult a szavazás: ők lettek a Jószolgálat-díj idei önkéntesei!

Minden eddigi várakozást felülmúlt az idei Jószolgálat-díj közönségszavazásának részvételi aránya. Az önkéntes kategóriák jelöltjeire összesen több mint 17 ezer szavazat érkezett március 2–12. között. Az év önkéntese Molnár Imréné lett, a közösségi kategória nyertese pedig A kívánság. Az egyéni kategória esetében a kis szavazatkülönbségre való tekintettel Puskás Kata Szidónia különdíjban részesül. Az önkéntes közösség jutalma […]

A Magyar Református Szeretetszolgálat is segít a rászorulóknak

„Összefogás az újrakezdésért” elnevezéssel krízisalapot hozott létre és adománygyűjtést indított a Magyar Református Szeretetszolgálat. A befolyt összegből a járványhelyzet következtében kialakuló nehéz élethelyzetekben szeretne segítséget nyújtani a rászoruló időseknek, családoknak és gyerekeknek.

Az NMHH öt tanácsa internetezőknek koronavírus idején

Ahhoz, hogy az internethálózatot továbbra is jó minőségben érjék el a felhasználók, érdemes átgondolni a nethasználati szokásokat, különösen csúcsidőben – tanácsolja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Csatolmányok helyett felhőszolgáltatást, de legalábbis tömörítést, a videohívások helyett hanghívást, a videóknál, streameknél pedig a kisebb felbontást érdemes választani. A hírközlési hatóság egyúttal bátorítja a szolgáltatókat annak átgondolására, […]

Számítógép Álom

Hátrányos helyzetű, de tehetséges gyerekek igényelhetnek 2020-ban is tanulást segítő számítógépet vagy okos eszközt. A Mátrix Közhasznú Alapítvány felzárkóztatást és esélyegyenlőséget biztosító támogatói programja révén hátrányos helyzetű családban élő, 10-14 év közötti gyerekek kaphatnak komplett (használt, de még jó állapotú) számítógépet vagy laptopot vagy tábla pc-t vagy más okos készüléket. A támogatásra jelentkezhet az osztályfőnök […]

A tantermen kívüli médiaoktatáshoz nyújt segítséget az NMHH Médiaszertár csoportja

Az NMHH a járványhelyzethez alkalmazkodva szünetelteti a személyes ügyfélszolgálatot, valamint a Bűvösvölgyekben zajló foglalkozásokat. A hatóság ma elindította ugyanakkor a Médiaszertár nevű Facebook-csoportját, amely interaktívan segíti a médiaértést oktató pedagógusokat.

Megtiltották az első ajtós felszállást Pécsett

 A pécsi Tüke Busz Zrt.  a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések keretében március 16.-án   megtiltotta az első ajtós felszállást és a jegyértékesítést buszain. A busztársaság járatain egy  tájékoztató felirattal hívja fel az utasok figyelmét a járványidőszakra vonatkozó szigorításokra. mti    

Huszonhat helyi és körzeti televízió kap műsortámogatást

Hír-, közéleti és magazinműsorokat készíthetnek 124,5 millió forint pályázati forrásból helyi és körzeti televíziók a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának legutóbbi döntése szerint. Több mint másfélszeresére nőtt a Duna TV műsoraiban a szponzorüzenetek száma egy a testület által elfogadott tanulmány szerint

Megalázóan csicskáztatták kiskorú társaikat egy baranyai lakásotthonban

A Pécsi Járásbíróság a 2020. március 11. napján megtartott előkészítő ülésen fiatalkorú C.A. elsőrendű vádlottat 2 rendbeli kényszerítés bűntettében és 2 rendbeli kényszerítés hatósági eljárásban bűntettében, míg  fiatalkorú M.L.A. másodrendű vádlottat 2 rendbeli kényszerítés bűntettében, mint bűnsegédet bűnösnek mondta ki, ezért a bíróság az elsőrendű fiatalkorú vádlottat – halmazati büntetésül – 10 hónap szabadságvesztésre, a […]