Legközelebbi fellépése szeptember 30-án Debrecenben lesz.
Zorán eddig tizenegy alkalommal adott nagykoncertet a Papp László Budapest Sportarénában, illetve elődjében, a BS-ben. Legutóbb idén februárban duettlemezét, az Egypár barátot mutatta be számos vendégfellépővel az Arénában; az anyag most jelent meg DVD-n.
“Különleges pillanatok ezek a koncertek az életemben, ezért fontos számomra, hogy a kép- és hanganyag megjelenjen, ez már a sokadik ilyen. Remélem, azok is örülnek egy ilyen kiadványnak, akik ott voltak vagy valamilyen okból nem, de kíváncsiak rá. Törekszem arra, hogy egy ilyen koncert mindig különbözzön az előzőtől, és ezek a DVD-k ezeket a változásokat is dokumentálják” – mondta Sztevanovity Zorán az MTI-nek.
A Kossuth-díjas énekes, előadóművész több mint fél évszázada van a pályán, szólókarrierje a Metro zenekar feloszlása után néhány évvel, 1977-ben indult. A tavaly ősszel megjelent Egypár barát a 14. stúdióalbuma, és tizenegy duett szerepel rajta, ezek – egy kivételével – mind elhangzottak a februári Aréna-koncerten. A DVD a Universal Music Hungary gondozásában jelent meg.
“Ennyi vendég még egyetlen koncertemen sem volt a színpadon, ez egyrészt a duettekben közreműködő énekes partnereim nagy számából adódott, másrészt a megszokott zenésztársaim mellett más muzsikusok is játszottak különböző dalokban. Számomra megtisztelő volt velük lenni, és megható volt, hogy az utolsó két számot, az Egészen egyszerű dalt, illetve a Kólót teljes létszámban adtuk elő, mintegy harmincan voltunk” – idézte fel Zorán.
A duetteket Tompos Kátyával, Gerendás Péterrel, Sztevanovity Dusánnal, Presser Gáborral, Bíró Eszterrel, Kern Andrással, Hegyi Barbarával, Bródy Jánossal, Rúzsa Magdival, valamint Váczi Eszterrel énekelte el közösen, csak Palya Bea hiányzott a tavalyi CD szereplői közül, ő az Aréna-koncert idején éppen Mexikóban volt.
A koncert egyik különlegessége volt, hogy a Ne várd a május című dalt Zorán együtt énekelte el a szerzővel, Bródy Jánossal. “Volt már erre példa, ha nem is sok, az viszont most fordult elő először, hogy Bródy előadta azt a versszakot, amelyet 1982-ben a rádióban kicenzúráztak belőle”.
Zorán először lépett fel közönség előtt feleségével, Hegyi Barbarával, a Vígszínház művészével. “Nem volt könnyű rávenni, bár minden porcikájában muzikális, és számos zenés darabban játszott már. Eddig tudatosan kerültük a közös produkciót, de most itt volt az ideje és flottul ment”.
Az énekes fivére, állandó szövegírója, Sztevanovity Dusán 2007 tavaszán, szintén az Arénában adta elő a Harminc című tercettet Zoránnal és zeneszerzőjével, Presser Gáborral, idén februárban hét év után állt újra össze a trió ugyanott. “Dusán most hozzáírt négy aktualizáló sort a szöveghez”.
Az Ederlezi című balkáni cigány népdalt, amelyre Goran Bregovic írt szerb szöveget, a vajdasági származású Rúzsa Magdival adta elő a belgrádi születésű Zorán. “Ezt a számot az ő vendégeként is énekeltük már együtt, más dalt soha nem adtam még elő szerbül pályafutásom során. Valahogy soha nem vetődött fel, hogy Dusán szerbül írjon nekem szöveget”.
A duettek mellett Zorán húsz dalt (köztük Metro-slágereket) egyedül is elénekelt, ami egyfajta életműkoncertté állt össze, hiszen a 14 eddigi stúdióalbuma közül mindössze kettőről, a Majd egyszer… címűről (1995), valamint az 1997 című anyagról nem választott dalt a műsorba.
“Ez nem volt tudatos, a dalok azért cserélődnek az évek során. Jelenleg is turnézom, legközelebb szeptember 30-án Debrecenben a Kodály Központban lépek fel, ott Gerendás Péter lesz velem a duettpartnerek közül, plusz Kulka János, aki nem szerepelt a lemezen. Decemberig további tizenkét koncertem lesz, alapvetően vidéki városokban” – mondta végül Zorán az MTI-nek.
Az előadó zenekara hosszú évek óta szinte állandó, Horváth Kornél ütőhangszereken játszik, Sipeki Zoltán gitározik, Lattmann Béla basszusgitározik, Gyenge Lajos dobol, Gátos Iván billentyűzik, Orosz Zoltán harmonikázik, Csányi István szaxofonozik, Óvári Éva, Kabelács Rita és Péter Barbara pedig vokálozik.