Világkiállítás – Átadták a gróf Széchenyi Zsigmond emlékérmeket

Kultúra

Hagyományteremtő céllal az idén először adták át a gróf Széchenyi Zsigmond emlékérmeket kedden Budapesten, az “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon.

Az emlékérmet az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. alapította, az elismerést a jótékonysági vadászatért végzett eredményes tevékenység elismeréseként megyénként egy-egy vadász kapja.

A gróf Széchenyi Zsigmond emlékérmek átadási ünnepségén Kovács Zoltán kormánybiztos hangsúlyozta, jó döntés volt a jótékonysági vadászat intézményét beilleszteni a vadászati világkiállításba, mert a vadászat társadalmi hasznosságát meg kell mutatni mindenki számára.

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója kiemelte, a vadászat több, mint szenvedély: sport, vadgazdálkodás, a vadászat a magyar kultúrarésze.

Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője megköszönte a vadászok jótékonysági munkáját.

Az ünnepségen levetítették a vadászati jótékonyságról készített kisfilmet, ebben többek között Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere megköszönte a vadászok jelentős összegű adományát, amelyet a magyar egészségügynek juttattak.

Az idén gróf Széchenyi Zsigmond emlékérmet kapott Rózsás György (Vas megye), Onofer Attila (Veszprém megye), Molnár Marcel (Zala megye), Pálfalvi Edit (Győr-Moson-sopron megye), Bata Péter (Baranya megye), Farkas Ferenc (Somogy megye), Dankó Zoltán (Komárom-Esztergom megye), Szilágyi István (Fejér megye), Kővágó Ignác (Pest megye), Urbán Zsolt (Jász-Nagykun Szolnok megye), Gémes László (Csongrád-Csanád megye), Heidt János (Tolna megye), Seres Róbert (Bács-Kiskun megye), Verbói Gábor (Nógrád megye), Godzsák Tibor (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Kiss B. Zoltán (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), Szatmári Ákos (Hajdú-Bihar megye), Molnár Jenő (Békés megye), Sarkadi Bálint (Heves megye).

Az ünnepségen együttműködési megállapodást kötött az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE).

 

MTI