Letartóztatás embercsempészés bűntette alapos gyanúja miatt

Rendőrség

A Pécsi Járásbíróság 2021. április 8-án elrendelte egy szerb férfi letartóztatását egy hónapra vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adati szerint a gyanúsított férfi 2021. április 6-án, a reggeli órákban egy baranyai település közelében 7 fő, magát szír állampolgárnak valló, okmányokkal nem rendelkező, Magyarországon illegálisan tartózkodó személyt vett fel az általa vezetett – korábban Szerbiában bérelt – szerb forgalmi rendszámú személygépkocsiba azért, hogy nekik a magyar-osztrák államhatár átlépéséhez, a jogszabályi rendelkezéseket megszegve segítséget nyújtson.

A gyanúsított által vezetett személygépkocsit nem sokkal ezután ellenőrzés alá vonták. A személygépkocsit egy másik szerb férfi bérelte Szerbiában, és az autó egy harmadik férfi vezetésével lépett át Magyarország területére. A gépkocsivezető a járművet ismeretlen helyen állította le, majd gyalogosan hagyta el az ország területét. A gyanúsítottat Szerbiában egy afgán állampolgárságú férfi bízta meg azzal, hogy illegális migránsokat szállítson Magyarországról Ausztriába. A megbízó a munkáért 1000 eurót ígért a gyanúsítottnak.

A gyanúsított külföldi állampolgár, Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkezik. Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén megszökne, elrejtőzne, illetve a büntetőeljárásban résztvevő, vagy más személy befolyásolásával, megfélemlítésével a bizonyítást veszélyeztetné.

A bíróság határozatát az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem végleges.