A Pécsi Járásbíróság a napokban elrendelte egy nő és három férfi letartóztatását kínálással, átadással elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint az egyik gyanúsított férfi édesanyjával és testvéreivel együtt közösen, egymás tevékenységéről tudva kábítószert szereztek be és azt lakóhelyeiken – Baranya vármegye különböző településein – értékesítették.
A gyanúsítottak lakóhelyein tartott házkutatások során kábítószergyanús anyagokat, a kábítószer forgalmazásához szükséges eszközöket és készpénzt foglaltak le. Az eljárás során elvégzett lézerspektroszkópos vizsgálat megállapította, hogy a lefoglalt kábítószer gyanús anyagok részben kábítószernek vagy új pszichoaktív anyagnak minősülnek. Az azonosítani még nem sikerült anyagokkal kapcsolatban vegyész szakértői vizsgálat van folyamatban.
A gyanúsított nő büntetlen előéletű, azonban fiai korábban több alkalommal is voltak büntetve, nem egyszer erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt, egyikükkel szemben jelenleg más büntetőeljárás is folyamatban van.
A gyanúsítottak terhére rótt, jelentős tárgyi súlyú bűncselekményre figyelemmel alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, az eljárásban résztvevő egyéb személyek befolyásolásával veszélyeztetnék a bizonyítást, illetve újabb – szabadságvesztéssel fenyegetett – bűncselekményt követnének el. Erre figyelemmel a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.
Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében, így a határozat nem végleges.
(birosag.hu)