A Golden Globe-ot egyelőre csak az évfordulóra engedi vissza az NBC a képernyőre

Világ

A  Golden Globe mögött álló, korrupciós és faji megkülönböztetési botrányokba keveredett HFPA szervezet a mai napon bejelentette, hogy a gála 80. évfordulóján visszatér az NBC képernyőjére élő közvetítésben. A legjelentősebb amerikai lapok azonban azonnal árnyalták a bejelentést.

A nívós szakmai lap, az amerikai Variety olyan részletekkel gazdagította a bejelentést, amely megkérdőjelezi a korábbihoz hasonló jövőbeli együttműködést a szervezettel. A lap a csökkentett licensz-díj mellett megemlíti, hogy a csatorna az NFL vasárnapi mérkőzését  előrébb helyezte és emiatt a hagyomány szerint mindig vasárnapra eső díjátadó gála most keddre kerülhet. (Hollywoodban minden fontosabb filmátadó gálát vasárnapra, de mindenképpen hétvégre időzítenek.)

A legfontosabb tény mégis az, hogy a Golden Globe-bal mindössze egyetlen évre erősítette meg közvetítési szerződést az NBC, amely nyitva hagyja a lehetőséget arra, hogy a jövőben más programmal töltsék ki ezt az adásidőt.

Nem hivatalos források szerint ennek oka lehet a csatorna lojalitása is, amely idén kivételt tesz csupán az évfordulóra való tekintettel.

A szervezetet bírósági per, rasszizmus vád, egyes tagok túlkapásokkal és hatalommal való visszaéléssel járó vádak sújtották, melyek miatt a szervezet vezetők leváltására, a szervezet átalakítására kényszerült, mely csak kis részben valósult meg, de éppen elegendően egy évnyi, jubileumi közvetítésre.

A HFPA botrány kirobbanásakor a Hollywood-i világsztárok egymás után álltak nyilvánosság elé, hogy a HFPA ellenük elkövetett sérelmeikről beszéljenek és a szervezet erkölcsi megítélése azóta sem változott Hollywoodban. Tavaly Tom Cruiz például visszaadta a három Golden Globe-díját, amelyről a magazinok címoldalon számoltak be, a Deadline magazin is.

Kezdőkép: lamag.com / Justin Metz