Árvíz - Az áradó Duna Budapestnél

Rétvári Bence: elhagyta a Duna tetőzése Magyarországot

Ország

A Duna tetőzése elhagyta Magyarországot, azonban a készültségi fokozatokat szombat délutánig fenntartják – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvízvédelmi operatív törzs szerda reggeli ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Rétvári Bence közölte: Magyarország teljes szakaszán apad a Duna vízszintje, azonban 29 állami és 41 önkormányzati helyszínen zajlik még árvízi védekezés.

Ismertetése szerint elsőfokú készültség 73 kilométeren, másodfokú 47 kilométeren, harmadfokú készültség 180 kilométeren van.

A katasztrófavédelem még három vármegyében – Bács-Kiskun, Tolna és Baranya – van jelen, és ellátják a szükséges feladatokat.

Rétvári Bence hozzátette: a segítő katonák száma 80 főre, a katasztrófavédőké 347-re, a rendőröké pedig 63-ra csökkent.

Az államtitkár közölte: a vis maior alap tartalmazza az árvízvédelemmel összefüggő – a felkészüléstől a fertőtlenítésig – költségeket. A települések adóerőképességük arányában kapnak támogatást a vis maior alapból – tette hozzá Rétvári Bence.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója, Láng István közölte: a Duna teljes magyarországi szakaszán apadás figyelhető meg, de Baja és Mohács térségben a védművek rendkívül nagy terhelés alatt állnak, így itt a figyelőszolgálatot még két napig fenntartják a vízügy szakemberei. Elmondta: Bajánál és Mohácsnál jelenleg az átlagos vízhozam négyszeres folyik át.

Hozzátette: Bajánál várhatóan szombat délelőtt, Mohácsnál szombat délután szűnik meg a készültség.

Közölte azt is, hogy a Lajta megnyitott szükségtározója várhatóan szerdán leürül, ezért este 18 órakor kezdeményezik a miniszterelnöknél a rendkívüli készültség megszüntetését. Láng István tájékoztatása szerint mivel csak egy tározórészt kellett megnyitni, úgy számítanak, hogy a 160 millió forintos kár felénél kevesebb keletkezett a szükségtározó megnyitása miatt a mezőgazdasági területeken.

Elmondta: megkezdték a helyreállítási munkákat, és az árvízi tapasztalatok alapján felmérik és meghatározzák, hol és milyen fejlesztések szükségesek a biztonság növelése érdekében.

Erről a felmérésről kérdésre válaszolva elmondta: jelenleg a vízügyesek felmérik az ideiglenes védműveket, megnézik, mekkora védekezési költséget jelentett az árhullám a kivédése, mérlegelik, hány főt véd a védvonal, figyelembe veszik a kockázati térképeket is, majd ezek összevetése alapján döntést hoznak.

A főigazgató egy kérdésre elmondta: nagyon fontos stratégiai kérdés a víztöbblet országban tartása és jelezte: változtatni szeretnének a Kvassay Jenő-terven, amely a vízgazdálkodási stratégia dokumentuma. Mint mondta, megkezdték a munkát, elindult a Vizet a tájba-program, és olyan területeket akarnak kijelölni, ahol a vizet vissza lehet tartani. Felhívta a figyelmet arra: a vízügy hiába szeretné visszatartani a vizet, ha a terület ehhez nem áll mindenhol rendelkezésre, például, mert mezőgazdasági munka folyik rajta.

Kiemelte: az apadó árból jelenleg is töltik fel a mentett oldali mellékágakat vízzel, ahol erre lehetőségük van.

Vitályos Eszter kormányszóvivő, aki a Pest vármegye 3-as számú, szentendrei székhelyű országgyűlési egyéni választókerület képviselője, a sajtótájékoztatón elmonda: kedden 13 óra 30 perckor megnyitották az utat Kisoroszi irányába, így ismét megközelíthető Tahitótfalu felől közúton a falu.

Jelezte: a napokban minden komp el fog indulni, de kérte a lakosságot, hogy figyeljék az önkormányzat és a kompvállalkozások híradásait a témában.

(MTI)

Kezdőkép: MTI/Hegedüs Róbert