Hódmezővásárhely, elektromos autó, töltő, áram, energia, parkoló

Rövidesen kiderül, melyek azok a vidéki települések, amelyeken új e-töltőállomások létesülnek

Helyi hírek

A következő hetekben derül ki, hogy melyek azok a vidéki települések , amelyek új e-töltőállomást tudhatnak magukénak. – derült ki  az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombati közleményéből. 

Hirdessen nálunk! Megéri!

A közlemény szerint a november elején induló pályázattal ösztönzi az elektromos töltőhálózat fehér foltjainak felszámolását az EM. A 28 milliárd forintos keretből támogatást igénylőknek legalább egy e-töltőállomás létesítését kell vállalniuk a ma még kevésbé ellátott járások tetszőleges településén – tették hozzá.

Hétfőn rajtol a pályázat.

Hétfőn rajtol a kapcsolódó technikai felhívás első köre, amely annak garantálására szolgál, hogy a lehetséges résztvevők különböző helységekben teljesítsék e kötelezettségüket – írták. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint 2023 végén országszerte több mint 2500 nyilvános töltőállomást használhattak az elektromos autókat üzemeltetők. A legtöbb berendezés, a teljes állomány közel fele Budapesten és Pest megyében működik, a fővárostól távolabbiak is jellemzően az autópályák mentén és a népesebb nagyvárosokban találhatók meg – fűzték hozzá.

Országos lefedettség volna a cél.

Az EM az országos lefedettség elérése irányába tett lépésként célzottan ösztönzi új elektromos töltőállomások létesítését a ma még hiányosan ellátott vidéki járásokban. A 28 milliárd forintos keretösszegű program jóvoltából a következő években országszerte több mint száz helyszínen válnak hozzáférhetővé nyilvános e-töltők – áll a közleményben.

Üzemeltetői engedéllyel rendelkezőknek többletforrás

A kiíráson elektromostöltőállomás-üzemeltetői engedéllyel rendelkező vállalkozások juthatnak többletforráshoz. A pályázók alapjogosultsági feltételként kötelesek korszerű töltőállomás telepítésére vállalást tenni egy elégtelen lefedettségű járás bármely településén – írták.