A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a büntetések enyhítését nem tartja indokoltnak abban az ügyben, amelyben egy bűnszervezet a költségvetést 2 év alatt több milliárd forinttal károsította meg.
A ítéleti tényállás szerint két vádlott a közösségen belülről beszerzett termékekkel kereskedett, ami akkor volt számukra nyereséges, ha piaci ár alatt tudták értékesíteni az ÁFA mentesen Magyarországra hozott termékeket.
Az adófizetés elkerülése érdekében 2018. elején társaikkal bűnszervezetet hoztak létre. Az ÁFA mentes értékesítéshez négy gazdasági társaságot használtak fel. A tagok felosztották egymás között a feladatokat. A tevékenységhez szükséges cégek, eszközök biztosításáért, a szállításért, raktározásért, kapcsolattartásért, banki utalásokért, készpénzfelvételért a bűnszervezet más-más tagja felelt. A bűnszervezet tagjai a tevékenységhez felhasznált négy céghez olyan, ún. stróman ügyvezetőket alkalmaztak, akiknek sem szándékában, sem módjában nem állt a cégek vezetése. Ezen cégek nevében végezték a közösségen belüli termékbeszerzést. A cégek a beszerzés után keletkező áfa fizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget, a bevallásaikban, valótlanul, nagy összegű belföldi termékbeszerzést szerepeltettek, amivel minimalizálták a fizetendő áfa összegét.
A költségvetésnek okozott vagyoni hátrány összege közel három milliárd forint.
A Kaposvári Törvényszék a bűnszervezet tagjait költségvetési csalás bűntettében, számvitel rendje megsértésének bűntettében, közokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek és őket szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélte, eltiltotta a közügyek gyakorlásától és velük szemben vagyonelkobzást rendelt el. A bíróság három vádlottat eltiltott a gazdasági társaság vezető tisztségviselői foglalkozás gyakorlásától. A cégek névleges vezetőit közokirat-hamisítás bűntette miatt pénzbüntetésre ítélte, illetve próbára bocsátotta a bíróság.
Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlottak – egy kivételével – fellebbezést jelentettek be ellene elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés miatt.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség indítványa szerint sem a vádlottak felmentése, sem a kiszabott büntetések enyhítése nem indokolt.
Az eljárás másodfokon a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.
(ugyeszseg.hu)