Lakatos Márk

Lakatos Márk könnyebben tudna együtt élni egy nővel

Bulvár

A stylist-műsorvezető a szerelmi életéről beszélt Kadarkai EndreSzavakon túl című műsorában, ahol azt is elárulta, egy nővel könnyebben tudna egy háztartásban élni.

Lakatos Márk legutóbbi kapcsolata viták és ajtócsapkodások nélkül ért véget, és most úgy gondolja, nem biztos, hogy egy férfivel fogja leélni az életét.

Egy nővel sokkal jobban egy húron pendülök, sokkal harmonikusabban tudnék egy háztartásban élni. Egy nővel jobban el tudnám képzelni, akkor is, ha nem lenne köztünk szex. Könnyebben el tudnám képzelni, mint egy szerelmi viszonyt egy férfival. Lelkileg sokszor közelebb érzem magamhoz a nőkhöz

– írta meg szavait a 24.hu. Lakatos Márkot a Megasztár furcsa, extrém stylistjaként ismert meg a magyar közvélemény, ettől függetlenül ő fontosnak tartja azt is, hogy az élet minden területén tájékozott és művelt legyen.

Az, hogy én bedolgoztam magam a magas kultúrába is, az nekem fontos, az életem része

– mondta Lakatos Márk, aki tudja, hogy ez nagyságrendekkel kevesebb embert ér el, de őt ez nem érdekli. Úgy van vele, ha valaki a művelt oldalára kíváncsi, az elmehet esetleg egy színházba, ahol dolgozik, vagy hallgathat ehhez hasonló interjúkat is.