Szögeczki Ági

Szögeczki Ági kisfia nem engedi, hogy édesanyja kivágott ruhát viseljen

Bulvár

Patrickot egyenesen kikészíti, ha a férfiak megbámulják Ágica melleit.

A ValóVilág egykori játékosa és kisfia is részt vettek a TV2 Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsorának legutóbbi adásában. Ágica kisfia már a műsor elején elárulta az műsorvezető Ördög Nórának, hogy pimasz lesz. Patricknak nem csak a stúdióban volt felvágva a nyelve, a hétköznapokban is gondolkodás nélkül kimondja, amit gondol és olykor még az édesanyját is megdorgálja, ha nem tetszik neki az, ahogyan öltözködik – írja a Bors.

Én nem szeretem kihangsúlyozni a dekoltázsomat, de azért könyörgöm, nyáron egy picike van, és ebből akkora cirkuszunk keletkezett otthon! Ugyanis közölte velem a gyerek, hogy kilátszódik a cicid! Képzeljétek el, úgy összevesztünk, hogy azt mondtam, nem érdekel, akkor lecserélem. Át kellett, hogy öltözzek, mert közölte, hogy a bácsik nekem nem nézhetik meg…

– mesélte a műsorban Szögeczki Ági. De az is kiderült, kisfia azt is utálja, ha három órán keresztül shoppingolnak, aztán mégsem vesznek semmit, mert Ágica nem találja megfelelőnek a ruhadarabokat. Az édesanya a jelek szerint nincs megelégedve önmagával, ugyanis Patrick azt is elárulta, az sem tetszik neki, hogy Ágica ledagadtozza magát.

Mondogatja magáról, hogy dagadt, pedig szerintem nem dagadt anya, hanem szép és ez nagyon kikészít!

– mesélte a 9 éves kisfiú a műsorban.