Tóth Gabi

Tóth Gabi kislánya a játszótéren “molesztált” egy gyereket

Bulvár

Tóth Gabi kiakadt azon, ami a minap az egyik játszótéren történt meg a kislányával, az incidens részleteiről blogján számolt be.

A balhé oké az volt, hogy Hannaróza szívesen ölelgeti a gyerekeket, ez viszont legutóbb nem tetszett egy édesanyának, aki szóvá is tette a dolgot – írja a Nők Lapja.

Az egyik anyuka odament anyuhoz, és utasította, hogy csináljon valamit az unokájával, mert az molesztálja az ő gyerekét. Mooolesztááálja! Ezt a kifejezést használta a 3, azaz hároméves lányomra, hogy molesztálja az ő gyerekét. El tudjátok képzelni, ahogy kicsi, ártatlan gyerekek, akik éppen tanulják kifejezni az őszinte érzelmeiket, “molesztálják” egymást? Mert én nem tudom

– írta Tóth Gabi, aki szerint a kislánya csak egy olyan kicsi lélek, aki végre bontogathatja “a Covid ketrecébe akadt szárnyait”, kitárult előtte a világ és szeretné átadni a szeretetét. Szerinte ez minden, csak nem molesztálás. Az énekesnő nagyon kiakadt a történteken, csak az vigasztalja, hogy az ott lévő anyukák, akik hallották, mi történt Hannarózával, ugyanolyan döbbenten álltak, mint az unokáját játszótérre kíséről nagymama, Gabi édesanyja.

Tóth Gabi kislánya két hét múlva kezdi az ovit, és az énekesnő már előre fél, mi lesz, ha Hanni esetleg ott is “túlszeret” valakit.