A leendő elsősök szüleinek tartott pénteken beiskolázási tájékoztatót a Debreceni Egyetem Arany János Gyakorló Általános Iskolája.
A nyílt napon az érdeklődők megismerkedhettek a tanítókkal, és részletes információkat kaphattak az intézmény programjáról. Az „aranyos” diákok tanulmányi átlaga tavaly alsó tagozatban 4,49 és 4,9 között volt, így nem csoda hogy az Arany János Gyakorló Általános Iskolát Debrecen három legjobb iskolája között tartják számon a szülők.
– Iskolánk elismertségében nagy szerepet játszik a diákokat támogató, szerető légkör, pedagógusaink következetes nevelése és magas szintű tudása, valamint fenntartónk, a Debreceni Egyetem közreműködése – mondta Denichné Hajdú Mónika Tímea igazgató.
A korábbi évekhez hasonlóan az intézmény 2015 szeptemberében is három első osztályt indít. A művészeti és a matematika orientáltságú osztályokban harmadik évtől tanulhatnak angolul a diákok, míg a nyelvtagozatos tanulóknak már első osztálytól oktatják a német nyelvet, amihez negyediktől választhatják az angolt. Tanórán kívül számos sportolási lehetőség és csaknem harminc szakkör közül válogathatnak a gyerekek.
A Debreceni Egyetem Arany János Gyakorló Általános Iskolája minősítése miatt, jóllehet állami fenntartású intézmény nem rendelkezik körzeti beiskolázási kötelezettséggel. Ezért sokkal hamarabb kezdődik a beiskolázás, hiszen, ha valaki ide nem nyer felvételt, akkor még lehetősége van másik iskolába jelentkezni. Mivel az általános iskolai felvételkor vizsga nem szervezhető, a kiválasztáskor az elsődleges szempont, hogy a testvérgyerekeknek és az egyetemi dolgozók gyerekeinek biztosítanak helyet.
A jelentkezési lapokat január 16-án 12 óráig lehet leadni az intézményben. Arról, hogy melyik gyerek nyert felvételt február 2-ig dönt az intézmény. Erről a korábbi évektől eltérően idén kizárólag személyesen tájékoztatják a szülőket az iskolában február 2-a és 5-e között.
unideb.hu