A vállalatok elvárásairól is szó volt szerdán a nemzetközi térinformatikai nap alkalmából tartott kerekasztal-beszélgetésen a Debreceni Egyetemen.
– A nemzetközi nap célja, hogy népszerűsítse a térinformatikát, mi azonban úgy gondoltuk, hasznosabb, ha olyan munkaerő-piaci szereplőket hívunk meg, akik a térinformatika alkalmazási területeiről és a cégek elvárásairól tudnak beszélni – mondta el Szabó Szilárd, a Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszék vezetője a nemzetközi térinformatikai nap alkalmából szervezett szakmai kerekasztal-beszélgetés bevezetőjében szerdán a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézetében.
A rendezvény résztvevői a térinformatika alkalmazásának több területét is bemutatták, az egyszemélyes vállalkozástól az állami cégekig megannyi területről érkezetek: Gábor Tamás (Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság), Gyula Gergő (BGT Hungaria KFt.), Kákonyi Gábor (Geo IQ Térinformatikai Kft.), Zsuga Antal (Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság).
A térinformatikusok egyetértettek abban, hogy az elmúlt években hatalmas fejlődésen ment keresztül a szektor, ma már jóval modernebb technikák érhetők el, mint néhány évvel ezelőtt, ugyanakkor ezzel a szakemberek felé támasztott igények is nőttek: napjainkban az adatbázis-rendszerek ismerete mellett programozói tudásra is szükség van. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői többek között a nyílt forráskódú és a nagy cégek által kínált komplex térinformatikai rendszerek előnyeit és hátrányait is megvitatták.