Palkovics: ipari együttműködést kötött a TIM a környezeti fenntarthatóság érdekében a Pécsi Tudományegyetemmel

Egyetem

Ipari együttműködést kötött a környezeti fenntarthatóság érdekében a Pécsi Tudományegyetemmel a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) – jelentette be Palkovics László technológiai és ipari miniszter pénteken a Pécsi Tudományegyetemen.

A tárcavezető a megállapodás aláírásakor azt mondta, hogy az egyetemmel az elmúlt nyolc évben kialakult sikeres együttműködést folytatják, és nem szakítják meg akkor sem, ha a felsőoktatást már más tárca felügyeli.

Közlése szerint több stratégiai megállapodást terveznek kötni a minisztérium céljainak megvalósulása érdekében az innovációs ökoszisztéma-oktatás szereplőivel. A következő időszakban a minisztérium feladatai közé sorolta az energetikát, az energetikai rendszerek fejlesztését, a közlekedést, az ipart, és a környezetvédelmet. A kormány feladatának nevezte, hogy az iparfejlesztést, ipari vállalatok letelepülését pécsi központtal “erőteljesebben továbbvigye”. Ebben számítanak a megállapodásra is az egyetemmel, az eddigi eredményekre építve – mondta.

(MTI)