Véget ért Debrecenben az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája

Egyetem Kultúra

A Zenés esték a Nagyerdőn hangversenysorozat záróeseménye pénteken este Farkas Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész koncertje volt a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt termében. Szombaton pedig az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának keretében hetedik alkalommal került sor a Kortárs Zenei Énekversenyre valamint a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar hangversenyére.

„Liszt Ferenc volt az első művész, aki megteremtette a zongoraesték műfaját, így csak erre az egyetlen hangszerre irányította a figyelmet” – vezette fel a hangversenyt Váradi Judit a nyári akadémia művészeti igazgatója. Ezt tette a Steinway Artist címet birtokló Farkas Gábor is zongoraestjén, ahol a hangszert megszólaltatva szinte zenekari hatást ért el. A nyári akadémia professzora zongorajátékával, mint mindig most is megtöltötte a Liszt termet élettel. A teltházas koncertet Domenico Scarlatti műveivel kezdte a zongorista légies hangokkal kápráztatva el a közönséget.

Franz Schubert Impromptus Open 90-es gyűjteményéből a 2-es Esz-dúr és a 4-es  Asz-dúr darabokat, és Liszt Ferenc műveit nem csak előadta Farkas Gábor, hanem olyan átéléssel játszott a hangszeren, hogy a zene mellett az előadásmód is arra késztette a hallgatót, hogy minden gondolatot kikapcsoljon és elvesszen a hangok tengerén. Liszt Villa d’Este szökőkútjai című darabját hallgatva magunk elé képzelhettük a mesebeli szökőkutakat, a feltörő majd visszazúduló vízsugarak gyönyörű látványát.

Az Ózd díszpolgára címet is elnyert zongoraművészt háromszor tapsolta vissza a közönség, kiharcolva a ráadást, az est végén pedig a hallgatóság Vásáry Tamás zongoraművésszel az élen, állva tapsolta meg a lenyűgöző előadást.

A július 23-án tartott Kortárs Zenei Énekversenyen kizárólag kortárs darabokat énekelhettek a fiatal művészek, ami Bátori Éva, a verseny életre hívója szerint mindig ijesztő első próbálkozásra a hallgatóknak, de úgy érzi, hogy ez a pár napos felkészülés a verseny előtt segített abban is, hogy megbarátkozzanak a kortárs zene technikájával is a fiatalok. A zsűri tagjai Csemiczky Miklós és Fekete Gyula zeneszerző voltak. 

„Egy zeneszerző számára a dal egy speciális műfaj, akár egy naplószerű önvallomásnak is lehet nevezni. ” – mondta az eredményhirdetés előtt Csemiczky Miklós. A zsűri elnöke hozzátette, hogy nagy örömet jelent egy kortárs zeneszerzőnek, ha műveit a legkülönbözőbb művészek előadásában hallja vissza.

A döntéshozók megosztott első díjjal jutalmazták az első kategóriában Kovács Esztert és Tóth Veronikát, a másodikban Lee Yu Ching Fifit, a kamara kategóriában pedig mindhárom trió második helyezést ért el. A legjobb Petrovics Emil-mű előadásáért járó különdíjat Csörgeő Luca vehette át Petrovics Emil: III. Kantáta – Fanni hagyományai című művének előadásáért. A versenyt alapító Bátori Éva énekművész különdíját pedig Papp Zoltán Bence kapta kiemelkedő teljesítményéért.

A Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar Vásáry Tamás és Bolyky Zoltán vezényletével július 23-án este Debrecenben adta első hangversenyét, amelyet másnap Pécsen a Püspöki Palota kertjében, július 25-én pedig Budapesten, a Zeneakadémia Nagytermében ismételten a nagyérdemű elé vittek. A 13 nemzet fiataljainak közös munkáját megmutató koncertsorozat magas színvonalát és sikerét az mutatja, hogy a közönség mindhárom helyszínen megtöltötte a hangversenytermet és az ifjú zenészek, illetve karmestereik előadása előtt állva tisztelegtek. A 21. alkalommal megrendezett Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája színes programjaival, fantasztikus hangversenyeivel nemcsak a résztvevők, de a közönség számára is emlékezetes marad.