Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara – közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
A megállapodás célja a hallgatók gyakorlati képzésének támogatása, a közös oktatási és tudományos tevékenységek erősítése, a korszerű gyógyszerészképzés és a hazai gyógyszeripari szakember-utánpótlás biztosítása.
Kiemelték: a pécsi kar a Dél-Dunántúl gyógyszerészképzésének és gyógyszertudományi kutatásainak meghatározó központja, annak hallgatói pedig az aktív gyógyszeripari kapcsolatoknak köszönhetően már a képzés során kipróbálhatják magukat a kutatási és gyártási környezetben.
A megállapodás keretében az Egis szakmai gyakorlatra fogad hallgatókat, egy kurzus keretében pedig az Egis szakembereinek közreműködésével átfogó betekintést kaphatnak a hallgatók az iparágban zajló kutatás-fejlesztési tevékenységbe, a hatóanyag- és késztermékgyártási gyakorlatokba.
A természettudományos oktatás és a szakember-utánpótlás támogatása az Egis hosszú távú elkötelezettségének része – írták a közleményben
A 110 esztendeje alapított Egis Gyógyszergyár Zrt. Közép-Kelet-Európa egyik meghatározó generikus gyógyszeripari vállalata, tevékenysége a gyógyszeripari értéklánc valamennyi meghatározó területét átfogja a kutatás-fejlesztéstől a hatóanyag- és késztermékgyártáson át az értékesítésig. A társaság termékeit világszerte több mint 44 millió ember használja évente.
Legfontosabb terápiás területei a szív- és érrendszer, valamint a központi idegrendszer. Emellett az Egis korszerű megoldásokat kínál a diabetológia, a vashiány kezelése, a húgysavszint csökkentése, az allergiás megbetegedések, valamint a bőr- és sebkezelés területén is.
Az Egis termékeit három magyarországi gyártótelephelyén — Budapest X. és XVI. kerületében, valamint Körmenden — állítja elő, emellett 17 országban van jelen saját leányvállalattal, illetve képviselettel. A gyártott hatóanyagok és késztermékek 105 országba jutnak el.
A 18 országban 4800 munkatársat, Magyarországon 3750 dolgozót foglalkoztató vállalatcsoport az elmúlt tíz évben 179 milliárd forintot fordított telephelyei modernizálására, a legutóbbi üzleti évben pedig csaknem 23 milliárd forintot költött kutatás-fejlesztésre.
A legfrissebb nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2025. szeptember 30-án zárult üzleti évben a vállalatcsoport nettó árbevétele csaknem 312 milliárd forint volt, szemben az egy évvel korábbi 270 milliárd forinttal, adózás utáni eredménye megközelítette a 47 milliárd forintot az előző évi 34 milliárd forint után.
(MTI)