Idén is gyerekrajzokat vetítenek a pécsi dzsámira az adventi hétvégéken

Helyi hírek

A hagyományoknak megfelelően idén is épületfestő gyerekrajzpályázatot hirdettek Pécsen. A legszebb rajzokat a Széchenyi téri dzsámi homlokzatára vetítik az adventi időszakban.

A pályázatot kiíró Zsolnay Örökségkezelő NKft. MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy a kiíráson az ország bármely részén élő óvodások és általános iskolás tanulók indulhatnak rajzaikkal.

Mint felidézték, tavaly több mint háromezer gyermek nevezett az adventi épületfestő gyerekrajzpályázatra az ország minden szegletéből.

A rajzok elkészítéséhez a gyerekek a pécsi főtéren álló dzsámi mintasablonját használhatják, amelyet tetszés szerint színezhetnek ki. A cél, hogy minél hangulatosabb, szebb, az ünnep és a hely szellemiségéhez illeszkedő alkotások jöjjenek létre.

A kiírók azt javasolják az indulóknak, hogy a rajzok kövessék a dzsámi épületének formavilágát, legyenek minél részletesebbek és színesebbek, hogy az épületfestés ezáltal látványosabb lehessen, és hozzájárulhasson a Széchenyi téren decemberben zajló adventi vásár hangulatához.

A pályamunkákat november 20-ig várják elektronikusan, postán vagy személyesen leadva.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy az előválogatást követően kategóriánként 40-40 mű kerül a döntőbe, ugyanakkor minden – a versenykövetelménynek megfelelő – alkotást digitalizálnak, a helyszínen befotóznak és karácsony előtt közzétesznek, hogy a szülők az internetről letölthessék a képeket.

A döntőbe jutott alkotásokat advent második, harmadik és negyedik hétvégéjén, sötétedés után vetítik ki a dzsámi déli homlokzatára.

A közönségszavazás a gyerekrajzpalyazat.hu oldalon zajlik december 9. és 19. között, hiszen minden korosztályban három szakmai és egy közönségdíjat osztanak ki, a nyertesek pedig értékes jutalomban részesülnek – olvasható a közleményben.

A felhívás részletei megtalálhatók a mintasablonnak együtt az adventpecs.hu/rajzpalyazat oldalon.