Délibáb – werkfotók a MODEM-ben

Kultúra

Hajdu Szabolcs Délibáb című új filmjének világpremierje pénteken lesz a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon.

A filmet a magyar mozik csak november közepétől vetítik, ám a MODEM látogatói már most ízelítőt kaphatnak a magyar western hangulatából. Az Alföld című tárlaton több fotó is látható, amelyeket Szilágyi Lenke készített a Délibáb forgatásán, a Hortobágyon. A debreceni származású fotóművész a kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alakja.

Gyakran fotóz színházi előadásokon, és már több mint két tucat film standfotósa volt. Dolgozott együtt Jancsó Miklóssal, Szomjas Györggyel, Grünwalsky Ferenccel, és a legfiatalabb filmes generáció elismert művészei közül Hajdú Szabolcs mellett Mundruczó Kornéllal is.