Burai retrospektív – emlékkiállítás megnyitó a MODEMben

Kultúra

A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ nevében szeretettel meghívjuk Burai István festő- és grafikusművész emlékkiállításának megnyitójára november 13-án, szombaton 17 órakor.

A megnyitón köszöntőt mond dr. Puskás István, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának kultúráért felelős alpolgármestere, valamint dr. Süli-Zakar Szabolcs, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ vezető kurátora.

A kiállítást megnyitja: Fátyol Zoltán festőművész

Közreműködik: SONUS ütőegyüttes

Burai István (1951–2017) korai tusrajzain Kondor Béla és Szalay Lajos hatása érezhető, festészetének formálódását pedig Marc Chagall, Pablo Picasso és Kovásznai György alkotásai inspirálták, miközben sajátos kifejezőeszközöket teremtett szigorú és monoton következetességgel épített képi világához. A jellegzetes Burai-karakterjegyek könnyen felismerhetők, de az életműben fellelhető technikai kísérletek gazdagságára eddig kevesebb fény vetült. A tárlat a korai papírmetszeteit, realisztikus, plan air hatású tájrajzait, szenzibilis, absztrakt igényű táblaképeit és szabad vásznait is bemutatja.

Burai aktív szakmai pályáján – melynek során számos hazai és nemzetközi kiállítás szervezője, művésztelep és szakmai szervezet vezetője volt – képzőművészeti munkásságát tekintve jelentős örökséget hagyott az utókorra. A MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ a debreceni festő, grafikus és szobrász születésének hetvenedik évfordulóján arra vállalkozik, hogy a retrospektív tárlat és az ahhoz kapcsolódó katalógus segítségével végigvezeti az érdeklődő nagyközönséget Burai István 

munkásságának jelentősebb állomásain.

A látogatók részvételükkel elfogadják, hogy a programok során hang- és képfelvételek készülnek, amelyeket a MODEM felületein promóciós céllal felhasználhatunk.