Névtelen csillag Debrecenben

Kulisszák a Csokonai Fórumban: a Névtelen csillag lesz terítéken

Kultúra

Hihetünk-e a véletlenekben vagy sem? Megváltozhat-e az életünk egyetlen éjszaka történései miatt? Bejárhatjuk-e a saját utunkat? Mert jól megírt, izgalmas darab, végeláthatatlanul sorolhatnánk még azokat a kérdéseket, amelyeket a Csokonai Színház szeptember elején bemutatott romantikus komédiája, a Névtelen csillag felvet.

A novemberi Kulisszákban Ráckevei Anna meghatározó, véletlen találkozások nyomába ered vendégeivel: Csata Zsolt, Hajdu Imelda, Kiss Gergely Máté, Mercs János, Vranyecz Artúr és Wessely Zsófia színművészekkel.

“Azt hiszem, hogy az egész életünk ilyenfajta véletlenekből áll, és ezek a véletlenek emberi valónk, kitartásunk, a befektetett energiánk, munkánk eredményei. És ilyenkor szokott még közbeszólni egyfajta felsőbb rendezőelv is, hisz felülről kapjuk ezeket a véletleneket, éppen azért, hogy magunkra nézzünk, és ránézzünk a világra egy más szemszögből, hogy megütközzünk valamin, és aztán megváltozzunk”

− mondja a darabról a rendező.

Kulisszák a Névtelen csillagról november 24-én a Csokonai Fórum előcsarnokában. A részvétel ingyenes.