Az idén először megszólaló Orbán Viktor: Magyarországnak soha nem voltak akkora pénzügyi tartalékai, mint most

Ország

Együttérzésünket fejezzük ki a meggyilkolt rendőr hozzátartozói felé – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A miniszterelnök hozzátette, a tegnapi esetből is látszik, hogy a rendőri munka veszélyes munka, de mivel igen ritka a tegnap esti, rendőrgyilkossággal végződő, újbudai eset, a rendfenntartók jól végzik a munkájukat.

Késsel támadtak rendőrökre Budapesten, egyikük meghalt

Nem zárható ki, hogy 2022-re úgy emlékezünk majd vissza, mint arra az évre, amikor beléptünk a veszélyek korába, Magyarország azonban az összes veszélyre aktívan reagált – mondta Orbán Viktor.

A kormányfő emlékeztetett: a pandémia után háború jött, amit egy energiaválság követett. A rossz brüsszeli szankciók pedig jelentős inflációt okoztak, eközben ismét nő a migrációs nyomás a határainkon.

Magyarország azonban az összes veszélyre aktívan reagált. Nem megdermedtünk, nem megúszni akartuk, hanem védelmi állásokat építettünk ki – hangsúlyozta a kormányfő, aki kijelentette azt is: a szankciós intézkedéseket meg kellene szüntetni.

Magyarországnak soha nem voltak akkora pénzügyi tartalékai, mint amit az elmúlt három hónapban a kormány összehozott – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor az EU-val kapcsolatban kiemelte: történelmi csúcson vannak az ország pénzügyi tartalékai, ezért “nemhogy nem lehet Magyarországot sarokba szorítani, hanem boldogulunk mi nélkülük is”. “Persze velük könnyebben boldogulunk, egyszerűbb lenne, gyorsabban is haladnánk”, de azt gondolni Brüsszelben, hogy nélkülük nem kel föl a Nap, teljes félreértés – fogalmazott. Hozzátette: ők ezzel szembesülnek most.

Úgy értékelte, hogy ez a “brüsszeli frusztráció” csapódik le az Erasmus-ügyben is.

(MTI)

Fotó: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő érkezik a közmédia óbudai székházához, ahol interjút adott a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában 2023. január 13-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán