A rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a két terhelttel szemben, akik a gyanú szerint Hajdúdorogon vasvillával mentek be egy családi ház udvarára.
A nyomozás adatai szerint 2014. június 17-én 12 óra 15 perc körüli időben Hajdúdorogon L. Kristóf előzetes szóváltás nélkül többször ököllel meg akart ütni egy 17 éves fiút, aki azonban védekezett, mire L. Kristóf elszaladt a helyszínről, hogy segítséget kérjen az egyik rokonától a támadás folytatásához.
Ezt követően a 18 éves L. Kristóf gyalog ment oda a sértett Hajdúdorog, Petőfi utcai családi házához, majd bement az udvarra és megpróbált bejutni a házba. Őt követte egy Audi típusú gépkocsival L. Ferenc, aki a családi ház előtt a kocsival megállt, majd a járműből kivett egy vasvillát és azzal bement a kertbe. A 29 éves rokon szintén be akart jutni a házba, ennek érdekében a szerszámmal megrongálta a bejárati ajtót, valamint betörte az egyik ablakot is.
Ahogy a tettesek megtudták, hogy a házban tartózkodó sértett édesanyja telefonon segítséget kért a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletétől, beültek a járműbe és elhajtottak onnan. A bejelentést követően a helyszínre érkező Készenléti Rendőrség járőrei a helyi rendőrökkel közösen adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek a tettesek felkutatása érdekében. A beszerzett információk alapján a rendőrök elfogták és bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra előállították a L. Kristófot és L. Ferencet. A nyomozók a hajdúdorogi lakosokat gyanúsítottként kihallgatták.
A rendőrség által bűnügyi őrizetbe vett terheltek előzetes letartóztatását a Debreceni Járásbíróság 2014. június 20-án elrendelte.
A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Hajdúdorogi Rendőrőrse a gyanúsítottakkal szemben a magánlaksértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szakértő bevonásával – folytatott nyomozást 2015. január 15-én befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a Hajdúböszörményi Járási Ügyészségre.