Felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása testi sértés bűntette és rongálás vétsége miatt

Rendőrség

A Pécsi Járásbíróság 2020. március 25-én – tárgyaláson kívül meghozott büntetővégzésével – H. J. vádlottat súlyos testi sértés bűntette és rongálás vétsége miatt halmazati büntetésül hat hónap börtönre ítélte, amelynek végrehajtását két évi próbaidőre felfüggesztette.

A bíróság által megállapított tényállás szerint H. J. vádlott férfi 2019. március 18. napján 9 óra 30 perc körüli időben egy pécsi köztéren tettleg bántalmazta volt élettársa arra sétáló későbbi élettársát, F. J. sértett férfit oly módon, hogy egy alkalommal ököllel arcon ütötte, majd az ütéstől a földre kerülő, fekvő testhelyzetben lévő sértettet 2-3 alkalommal fejen és karon rúgta.

Az esés közben a sértett zsebéből kiesett a mobiltelefonja, melyet a vádlott magához vett abból a célból, hogy a sértett ne tudja a rendőrséget értesíteni, majd távozott a helyszínről. Ezt követően a sértett telefonja megszólalt, ezért azt a vádlott eltörte.

A rongálással okozott kár 76.500 forint volt, mely nem térült meg.

A fenti bántalmazás következtében F. J. sértett orrcsonttörést, orrtájzúzódást és a bal szemkörnyék bevérzését szenvedte el, mely sérülések közül a szemkörnyék bevérzése és az orrtáj zúzódása nyolc napon belül gyógyuló sérülésnek minősül, míg az orrcsonttörés súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülés, melynek tényleges gyógytartama 3-4 hétre tehető.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.