Nyomravezetői díjat kap ha megtalálja

Rendőrség

Nettó 1 000 000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a pécsi pénzintézet kirablásának ügyében – írta a police.hu

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 02000/140/2020. bűnügyi számon rablás miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen.

Egy férfi 2020. május 12-én 15 óra 20 perckor Pécsett, a Komlói úton szájmaszkkal az arcán bement egy pénzintézetbe, majd közölte, hogy fegyver van nála, és pénzt követelt. Miután megkapta a pénzt, elmenekült a helyszínről. Az eset során nem sérült meg senki.

Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a férfi korábban is járt már a pénzintézetben. Akkor is feltehetően ugyanazt a ruházatot viselte, mint az elkövetéskor. A korábbi felvételen az is látszik, hogy egy sötétkék póló volt rajta, amelyen valószínűleg egy „Jordan” felirat szerepelt. A nyomozók azt is megállapították, hogy mindkét alkalommal feltehetően egy sötétszürke vagy sötétbarna túracipőt viselt.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 1 000 000 forint, azaz egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-72-504-400-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy jelentkezzen személyesen munkaidőben (H-Cs:  8 – 16;  P:  8 – 13) a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.