Feltöltős csalás a börtönből

Rendőrség

A Pécsi Járási Ügyészség csalás vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki miközben szabadságvesztését töltötte, másokat próbált becsapni lottónyereményt színlelve.

A férfi 2019 nyarán szabadságvesztését töltötte egy börtönben, ahol a börtön tudta és engedélye nélkül tartott egy mobiltelefont és egy más nevére szóló SIM-kártyát.

A férfi ez alatt az időszak alatt több hívást hajtott végre abból a célból, hogy a véletlenszerűen kiválasztott telefonszámok használóit szerencsejátékon nyert pénzösszegre hivatkozással tévedésbe ejtse és őket az általa használt hívószám feltöltésére bírja rá.

A vádlott ezen alkalmakkor hívta fel a pécsi sértettet is, akinek azt állította, hogy a szerencsejátékot szervező cégtől hívja, ahol a sértett készpénzt nyert, ehhez azonban csak úgy tud hozzájutni, ha bankautomatán keresztül feltöltéseket hajt végre az általa megadott telefonszámra.

A sértett ezért a lakásához legközelebb található bankautomatához ment, ahol a vádlott iránymutatásai alapján hat alkalommal, összesen 90.000 Ft-tal töltötte fel a megadott és általa használt telefont.

A vádlott ezt követően a feltöltött telefonszámról a feltöltött összeget játékra fordítva mobillottó nyereményjátékon vett részt, melyből 35.000 Ft nyereménye származott.

Az így nyert összeget hozzátartozói bankszámlájára utaltatta, így jutva készpénzhez a feltöltésből származó csalásból.

A vádlott cselekménye a csalás vétségének a megállapítására alkalmas.