Vascsővel verte agyon a kutyáit egy hajdúszoboszlói férfi

Emberölés kísérlete miatt súlyosabb büntetést indítványoz az ügyész a vascsővel verekedő vádlott ügyében

Rendőrség

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú eljárásban életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete helyett emberölés bűntettének kísérletében történő marasztalást indítványoz annak a vádlottnak az ügyében, aki a sértettet vascsővel verte meg.

2020. áprilisában egy somogyi településen a sértett egy ismerősénél italozott. Az italozás során a sértett a szintén az ingatlanban tartózkodó vádlottal szóváltásba került, ezért a házigazda távozásra szólította fel. A sértett távozása közben, illetve az utcán hazafelé menet folyamatosan szidalmazta a házigazdát és a vádlottat, akik emiatt indulatba jöttek, és a sértett után indultak, majd az utcán összeverekedtek vele. A verekedés során a vádlott egy korábban magához vett 1,5 kg súlyú vascsővel a sértettet fejbe ütötte, aki koponyatörést szenvedett.

Az elsőfokon eljárt Kaposvári Törvényszék az ügyben 2021. januárjában tartott előkészítő ülésen hozott jogerős határozatával a bűnösségét elismerő házigazdát – garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt – közérdekű munkára ítélte.

A vádlottat az elsőfokú bíróság a 2021. áprilisában hozott ítéletével életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, ezért 2 év – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte.

Az ügyész a vádlott terhére eltérő minősítés és súlyosítás végett jelentett be fellebbezést, amit a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség fenntartott. A fellebbviteli főügyészség a másodfokú eljárásban arra tett indítványt, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a vádlott cselekményét életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete helyett emberölés bűntette kísérletének minősítse, ezért vele szemben hosszabb tartamú, végrehajtandó szabadságvesztés büntetést szabjon ki.

Kép: illusztráció.