Telefonos csalás a börtönből

Rendőrség

A Pécsi Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat négy személy ellen, akik börtönből kezdeményezett telefonhívásokkal csapták be a sértetteket.

Az ügyészség két férfit és két nőt vádolt meg, akik közül a férfiak szabadságvesztés büntetésüket egy zárkában töltötték. A nők az ő élettársaik voltak.

2018. évben a négy vádlott közösen elhatározta, hogy telefonos csalással, majd ezt követően szerencsejátékokra történő fogadással próbálnak jövedelemre szert tenni.

Ennek megvalósítása érdekében a szabadlábon lévő nők telefonkönyvekből olyan személyeket kerestek ki, akiknek megtévesztésével pénzhez juthatnak. Börtönlátogatásaik alkalmával SIM-kártyákat, telefonokat juttattak be a zárkában ülő férfiaknak.

A csalás megkezdését megelőzően az egyik nő regisztráltatta magát és bankszámláját a szerencsejátékot lebonyolító cég honlapján.

A zárkában ülő férfiak ezek után a nők által korábban kigyűjtött listából hívták fel a sértetteket. A hívások során magukat telefontársaságok, illetve pénzintézetek alkalmazottjának adták ki. A felhívott sértetteknek azt állították, hogy nyereményjátékon nyertek, illetve bankkártyájukkal visszaéléseket követtek el. Ezek után a sértetteket rávették arra, hogy bankautomatákhoz menjenek, majd ott őket megtévesztve telefonegyenleg feltöltésre bírták rá.

A vádlottak 2019 június- és júliusában 8 sértettet tévesztettek meg, akiknek 55.000-190.000 Ft kárt okoztak.

Ezt követően a vádlottak a csalás útján feltöltött kártyákkal mobil szerencsejátékon vettek részt, mellyel több, mint 10 millió Ft-ot nyertek, azonban ennek az összegnek a jelentős részét a szerencsejátékot szervező cég nem fizette ki.

Az elkövetők cselekménye többrendbeli, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntettének a megállapítására alkalmas, melyek közül a legsúlyosabb bűncselekmény 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.