A lépcsőn lerángatva próbálta kirabolni

Rendőrség

A Monori Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki a vád szerint a vasútállomás peronján akart kirabolni egy nőt.

A vádirat szerint a férfi 2021. június 10-én, délelőtt, a monori vasútállomáson figyelt fel a sértett nőre, aki egyedül tartott a peron felé, kezében egy táskával.

Az elkövető elhatározta, hogy megszerzi a táskát, ezért követni kezdte a nőt és meg is szólította. Aprópénzt kért tőle, arra hivatkozva, hogy most engedték ki a börtönből. A nő kitért előle, majd az aluljáróból a peronra ment a lépcsőkön.

A férfi követte, majd a lépcsősor tetején megragadta a sértett táskáját és megpróbálta kirántani a kezéből.

Miután a sértett nem engedte el a táskát, az elkövető erősen rángatni kezdte azt és vele a nőt is az aluljáró irányába. A férfi az időközben földre került nőt nyolc lépcsőfokon keresztül rángatta lefelé a táskájánál fogva.

A cselekménynek az vetett véget, hogy időközben más is a peronhoz érkezett, melynek hatására az elkövető először úgy tett, mintha csak fel akarta volna segíteni a sértettet, majd elmenekült a helyszínről a táska nélkül.

A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el a támadás következtében.

Az ügyben a Monori Járási Ügyészség rablás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a férfival szemben, aki letartóztatásban várja a bírósági eljárást.

Kép: illusztráció.