Kapás Boglárka

Megvan az engedély, hétfőn folytatódhat az úszók felkészülése

Sport

Megkapta az engedélyt Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól, így a magyar úszóválogatott jövő hétfőtől folytathatja a felkészülést.

Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke hétfőn beszélt arról, hogy minden válogatottat érintő koronavírus-teszt negatív eredményt hozott – az elmúlt kedden és pénteken összesen 243 vizsgálatot végeztek el -, így a tervek szerint egy hét múlva folytatnák a felkészülésüket.

“A mai napon megkaptuk államtitkár asszonytól az engedélyt, hogy 27-én lehet folytatni az úszóedzéseket” – mondta Wladár az M1 aktuális csatornának kedden, hozzátéve: ez már csak azért is jó hír, mert korábban arról volt szó, hogy úgynevezett karantén-edzőtáborban kell majd felkészülni, az edzőbizottság viszont kérte, hogy ez ne így legyen, és a versenyzők közül is jó páran úgy nyilatkoztak, hogy ezt így nem tudják vállalni. “Annak örülök, hogy bízik a kormányzat és államtitkár asszony a sportolóinkban, hogy ahhoz a nyilatkozathoz, amit aláírtak két héttel ezelőtt, hogy tudniillik milyen feltételekkel lehet megcsinálni a felkészülést, majd kötik magukat. Azt gondolom, hogy így nagy biztonsággal el lehet majd kerülni a fertőződést” – tette hozzá.

A felnőtt és az ifjúsági válogatott fogja elkezdeni az edzéseket 27-én, az újraindulás Wladár Sándor elmondása szerint 87 versenyzőt érint, illetve az őket felkészítő edzőket és kiszolgáló sportszakmai kollegákat.

A MÚSZ azt követően függesztette fel a keretedzéseket azok számára, akik külföldi edzőtáborból tértek haza, hogy tízen megfertőződtek – öt “kétes” eredmény született -, köztük a világbajnok Kapás Boglárka, valamint Kozma Dominik, Bohus Richárd és Horváth Dávid.

Wladár még hétfőn jelezte: ha folytatják az edzéseket, minden tréning előtt orvosi vizsgálaton esnek majd át a versenyzők.