Saját kapujába ütötte a labdát a Loki hálóőre, nem sikerült győzni a Vasas otthonában

Sport

Három pontért utazott a DVSC Angyalföldre, be kellett érniük eggyel.

A DVSC 1-1-es döntetlent játszott a Vasas vendégeként szombaton a labdarúgó NB II hetedik fordulójában.

A hazaiak az egyébként több fontos védést bemutató debreceni kapus hibája miatt kerültek előnybe az első félidőben: Zöldesi Illés megpróbálta kiöklözni a labdát egy beívelésnél, de lecsúszott a kesztyűjéről és a kapuba pottyant.

https://www.facebook.com/392016870930528/videos/307939427161033/

A Debrecen, amely a második játékrész első felében fölényben futballozott, a szünet után gyorsan egyenlített Baráth Péter jó helyzetkialakításának és pontos befejezésének köszönhetően.

A DVSC az egy ponttal maradt a tabella élén, de vasárnap több csapatnak is esélye van az előzésre.

A dvsc.hu szerint így látta a mérkőzést a két csapat vezetőedzője:

Tóth András: Nehéz mérkőzés volt. A gárda ezzel a teljesítménnyel talán kijön a gödörből. Pozitívan értékelem a találkozót, küzdöttünk, hajtottunk.

Kondás Elemér: Egy nagyon jó, hajtós meccset játszottunk a Vasassal. A kapott gól kissé demoralizálta a csapatot, a második félidőben fordítani akartunk, mindent meg is tettünk ezért. Gyorsan egyenlítettünk, a végén egy pont jött össze.

Merkantil Bank Liga NB II, 7. forduló:
Vasas FC-Debreceni VSC 1-1 (1-0)

vasárnap játsszák:
Soroksár SC-Aqvital FC Csákvár 17.30
Dorogi FC-Békéscsaba 1912 Előre 17.30
DEAC-WKW ETO FC Győr 17.30
Pécsi MFC-Szentlőrinc 19.00
Kaposvári Rákóczi FC-Szombathelyi Haladás 19.00
FC Ajka-Budaörs 19.00
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – BFC Siófok 19.00
Gyirmót FC Győr-Szolnoki MÁV FC 19.00
Nyíregyháza Spartacus FC-Kolorcity Kazincbarcika SC 19.00