Kiss Norbert

Kiss Norbert fantasztikus formában van, mindkét vasárnapi futamot megnyerte Csehországban

Sport

Az első versenyen rajt-cél győzelmet aratott, a másodikon pedig a nyolcadik pozícióból startolva lett első Kiss Norbert, a Révész Racing címvédő és négyszeres Európa-bajnok versenyzője a gyorsasági kamion Európa-bajnokság csehországi Mostban rendezett hétvégéjének vasárnapi napján.

A 38 éves  pilóta a versenysorozat hivatalos honlapja szerint a hétvége harmadik futamát – mely az első volt vasárnap – magabiztosan, csaknem 11 és fél másodperces előnnyel nyerte, a fordított rajtrácsos késő délutáni viadalon pedig nyolcadikként startolva is az első helyen intették le, miután tempófölényét kihasználva sorra hagyta le a riválisokat a zuhogó esőben és sárga zászlós figyelmeztetéssel záruló futamon.

Kiss szombaton a hétvége első versenyét a pole pozícióból startolva megnyerte, majd a második viadalon negyedik volt. A magyar Eb-címvédő így a csehországi állomáson tovább növelte előnyét az összetett pontverseny élén: három fordulóval a zárás előtt 266 pontja van, míg a második Jochen Hahnnak 188, a harmadik Sascha Lenznek pedig 174.
A kontinensbajnoki sorozat két hét múlva a belgiumi Zolderben folytatódik.

Kiss Norbert így 78 pontra növelte az előnyét az összetettben. Nagyon valószínű, hogy Norbi idén ötödször is Európa-bajnok lesz, hisz Jochen Hahn-nak 78 pontos hátrányt kellene ledolgozni a hátralévő három verseny hétvégéjén, és ha mind a 12 futamot megnyerné, akkor tudna 180 pontot szerezni. De valószínűleg Norbinak is lesz ehhez szava, hiszen az elmúlt 20 futamból csak az elsőn nem szerzett pontot, a maradék 19 futamon pedig 14-szer végzett az első helyen. Ha következő belgiumi versenyhétvégén minden jól alakul, akkor már ott is Európa-bajnok lehet Kiss Norbert. Egy versenyhétvégén négy futam van, ahol a szombati és a vasárnapi első futamokon 20 pont jár a győzelemért, a második futamokon pedig 10 pont.