Csoma Mózes Korea-kutató szerint az elmúlt időszakban felgyorsult észak-koreai erődemonstrációk azt a célt is szolgálhatják, hogy az ország vezetője, Kim Dzsong Un saját legitimitást biztosítsa.
A szakértő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában kifejtette: Észak-Koreában az elmúlt hat-hét évtizedben is meghatározóak voltak az erődemonstrációk. Ezek viszont Kim Dzson Un hatalomra jutása óta, mintha felgyorsultak volna – jegyezte meg.
Csoma Mózes szerint ennek hátterében az is állhat, hogy Kim Dzsong Un apja halálakor fiatal kora miatt hátrányos helyzetben vette át az ország irányítását. Apja elmúlt 50 éves, amikor az ország élére került, Kim Dzsong Un 30 éves sem volt. Márpedig a távol-keleti gondolkodásban az életkornak jelentős szerepe van, így az észak koreai vezetőnek, aki a Kim-klán aktuális vezetője is egyben – mindenképpen “nagy tetteket” kell produkálnia. A különböző erődemonstrációk, a nukleáris tevékenység és a rakétaprogram felgyorsítása is ezt szolgálják – mondta a szakértő.